Független Magyarország, 1903. szeptember (2. évfolyam, 523-552. szám)

1903-09-01 / 523. szám

1903. szeptember 1. a kérni, hogy a képviselőház pénzügyi bizottsága ré­széről már letárgyalt s a Ház asztalán levő fizetés­­javítási törvényjavaslat a legsürgősebben letárgyal­­tassék. Csendőrség a rendezett tanács a városokban. A belügyminisztériumban — mint lapunknak jelen­tik — a csendőrséget és a városokat illető fontos újításokkal foglalkoznak. Arról van ugyanis szó, hogy az eddig a városok rendőrközegei által telje­sített szolgálatot a rendezett tanácsú városok terü­letén a csendőrség veszi át, illetve a városi rend­őrségek csekély létszámát a saját embereivel pótolja s teljesíti mindazokat a teendőket, melyeket a bűn­vádi perrendtartás nem tart fenn kizárólag a városi rendőrségek számára. A válság. Két czikk körül. Vasárnap a pihenés napja. Elcsendesültek a háborgó hullámok és nyugalom honolt a poli­tika zivataros tengere felett. Ma aztán ismét viharos szelek kezdtek fujdogálni. Két oldalról két újságczikk indult útjára és felkavarta a már-már lecsendesedőben lévő kedélyeket. Mind­két czikk német lapban jelent meg. Az egyik a P. Lt.-ban, az osztrák politika magyarországi félhivatalosában, a másik a N. Fr. Pr.-ben, a kormányok bécsi bizalmasában. A N. Fr. Pr. czikkét már tegnap ismertet­tük. Mértékadó szabadelvűpárti politikus adja benne programmját, ami azt jelenti, hogy a leglényegesebb kérdésben, a vezényleti nyelv kérdésében nem ad programmot. Elis­meri ugyan, hogy magyar politikus nem fog­lalhat állást a magyar vezényleti nyelv ellen, de úgy véli, hogy az a politikus, a kényes kérdést programmjában meg sem említheti. Az ellenzék harczias hangulatát pedig gazda­sági és közigazgatási reformokkal csilla­pítja le. Budapesten, ahol az izgatott kedélyek egy­két nap óta nem kaptak megfelelő szenzáczió­­táplálékot, mohón kaptak a czikk után. Általá­nos a vélemény, hogy ebben az interwiewben Wekerle tette le a programmját. És kommen­tálják, magyarázzák a czikket, ebben az irányban. A Presse czikkével egy időben a P. Lt. is világnak bocsátja országboldogító eszméit: «A nemzeti követelések tekintetében — írja a P. Lt. — a királytól kell kiindulnia a kezdő lépésnek. Természetes, hogy azokon az engedményeken, amit a Széll és Khuen-Héder­­váry kormányok adtak, változtatni egyáltalán nem szabad. Ezek szóba sem kerülhetnek többé. De a többi követelés iránt magának a királynak van csak joga az elhatározásra, annak eldöntésére, várjon a hadsereg egységességének feltételeit szem előtt tartva, mit adhat meg s mit kell megtagadnia s ha a király spontán elhatározásra jutott, meg kell állapítani a konc­essziók mértékét s kijelenteni, hogy azokon változtatni semmi körülmények között sem lehet. Eszerint a király a válság megoldá­sának programmját nem attól a sze­mélyiségtől kapná, aki esetleg mi­niszterelnök­ké dezignáltatnék, hanem ellenkezőleg: a megoldás pro­grammját a király szabad elha­­tározóként maga állapítaná meg s azután választaná ki azt a személyiséget, akit a vázolt alapon kabinetalakítással megbízna. Ez az eljárás lényegesen elüt az eddigi szokástól. Eddig az volt a szabály, hogy a kijelölt miniszterelnök a programmját bemutatta a királynak s az uralkodó azt vagy elfogadta, vagy elutasította. Ezúttal azon­ban a király konstruálja a kijelölendő miniszterelnök álláspontjának döntő részét. Ám ez a magyarázatát és a forrását a több ízben említett királyi jogok­ban találja s azért is praktikus és szükséges, mert senki sem illetékesebb, mint a legfelsőbb hadúr an­nak megítélésében, hogy mi van hasznára s mi ár­talmára a hadseregnek. Ha már most valamelyik politikai személyiség ezen alapon elvállalja a missziót, semmi oka sem lesz arra, hogy az ellenzékkel tárgyalásokba bocsát­kozzék, akár a megoldás részletei iránt, akár a ki­vála­sztott egéniség személye iránt. A dezignált személyiség útja egyenesen a liberális pártba vezet s a szabadelvű párt értekezletének kell majd végleg eldöntenie, támogatja-e feltétlenül a kijelölt minisz­terelnököt. Ha a válasz igenlő lesz, akkor a kor­­mány programjának a katonai kér­­dést illető részét pártkérdésnek vetik fel,a többség minden egyes tagja az elé a válaszút elé állíttatnék, hog vagya­l­­­á­­veti magát a kormány program­­n­jának, vagy pedig kilép a pártból. Ha a dezignált miniszterelnök ekkor a liberális párt támogatását megkapta, megalakítja a kabinet­jét é­s a Ház elé lép. Nem mondjuk természetesen, hogy ezzel a krízis már teljes megoldást nyert volna. A szélsőballal eddig nem számoltunk s ki tudná kitalálni, vagy pláne megállapítani, hogy mi lesz ennek az isten­nek és embernek tetsző társaságnak az akarata. El kell készülni a parlamentarizmus ultima razzió­­jára és aszerint kell cselekedni. Az új kormány programmját a képviselőházban megvitatják. Ha aztán a szélsőbal ismét hajlandóságot mutatna akár a szelidebb, akár a vadabb obstruálásra — s e nemes szándékát elvégre sokáig nem titkolhatja — akkor nem lesz se tranzigálás, se paktálás, se paczifikálás, hanem követ­k­ezik egyenesen az apelláta a nemzethez. A képvi­selőházat habozás nélkül fel kell oszlatni s az uj választásokat a lehető leg­rövidebb idő alatt kell megejteni. Maga a nemzet mondja meg, várjon el akar-e pusztulni az esztelen válságban, vagy meg akarja-e magát szabadítani a gondolatnélküli kisebbség terro­rizálása alól.» Ez a czikk is nagy feltűnést keltett. A Wekerle-Apponyi kombinácziót pedig már annyira szuggerálták a közvéleménynek, hogy ezt is elfogadták Wekerle programmjának, annyival is inkább, mert nem ellenkezik a­­Presserben megjelent nyilatkozatával. És kommentálták, magyarázgatták a czikket. Annyi bizonyos, hogy Apponyi, aki katonai kérdések­ben már többször állást foglalt, nem lehet tagja oly kormánynak, amely ezzel a program­mal indul útjára. Sokan ezért úgy gondolkod­tak, hogy az egész nem egyéb Wekerle ügyes sakkhúzásánál. Apponyi kijátszását látták a dologban. Azt hisszük, hogy itt a közvélemény felült egy pár ügyes urnak. Wekerlét látni a két nyilatkozat mögött, gyenge szóval: nem egyéb naivitásnál. Wekerle egész múltja c­áfolat erre a két czikkre. Erőszakos eszközökre, törvény­szegésre ez a politikus nem vállalkozhat. Miniszterelnök, aki ily parlamentáris utón, egyszerű királyi vállveregetéssel kerülne kor­mányra, nem vihetne tovább a Khuen-Héder­­váry negyven napjánál. És végre is — a király oly igen bizalmas emberének ismerjük mi Wekerlét? Oly plauzi­bilis dolognak tetszik Wekerle, a kegyvesztett — mint királyi kiküldött? Nem uraim! A P. Ll. czikke, legfeljebb otromba fenyegetés — és mint ilyen elég elcsépelt és ügyetlen fegyver — de Wekerle programmjaként el nem fogadjuk soha. Ellenben ismerünk urakat, akiknek házfel­oszlatás, a szabadelvű párt «purifikálása» igen kedves thémájuk és akiket utóbbi időbbi időben sokat emlegettek. Vagyok csak úgy találomra : Lukács, Hieronymi, Darányi, sőt Tisza István. Ezek között válogassunk és ne rágalmazzuk Apponyit vagy Wekerlét. Az oroszlánbőrbe öltözött szamár meséje igen régi, de már Aesopus idejében sem ijedt meg a fülestől senki, akárhogy rázta is az oroszlán sörényét. Mi történik Bécsben ? Ott, ahol a csillag ragyog, amelyik a magyar politikát vezeti, odafenn Bécsben királyt főázad­nak. Az angol király odafenn a nap eseménye és az ünnepélyek mámorában, igyekeznek megfeledkezni a magyar bajokról. A magyar politikusok közül Bécsben időznek Lukács László és Khue­n-Héderváry, aki az angol király fogadtatása után, még ma este hazautazott Hédervárra. A magyar válságra ez a két politikus külön­ben nem is oly fontos, mint Körber, az osztrák miniszterelnök, akit a király tegnap kihallgatáson fogadott. Ter­jed a világosság. Míg idefenn a szabadelvű párt képviselői folytonos aggodalmak közt járnak-kelnek, hogy lesz, mint lesz ; enged-e a király, vagy sem, addig választóik már állást foglalnak. Mind több és több szabadelvű kerület csatlakozik Debreczen városához. Kincses Kolozsvár sem maradhatott a többiek mögött. Dr. Deák Albert ügyvéd, városi törvényható­sági bizottsági tag, törvényhatósági tiszteletbeli főügyész, a kolozsvári szabadelvű párt a függetlenségi és 48-as párt legtekintélyesebb tagjainak egyetértésével. Kolozsvár város tör­vényhatósági bizottsági közgyűléséhez ez évi augusztus 28-án az alábbi határozati javaslatot nyújtotta be, kérvén annak a legközelebbi tör­vényhatósági közgyűlésen tárgyalásra tűzését. »Kolozsvár szabad királyi város törvény­­hatósága, abban a meggyőződésben, hogy e tekintetben Magyarország minden igaz polgá­rával együttérez és hogy immár ez ország közvéleményében kih­ívatlanul meggyökeredzett az a szent igazság, hogy úgy országunk álla­misága, mint a nemzet becsülete és méltósága megköveteli azt, hogy úgy intézményeiben, mint kormányzata szellemében, tehát belsőleg, valamint külső megnyilvánulásaiban, így jel­vényeiben s nyelvében is, minden vonalon a magyar nemzeti jelleg érvényesüljön és kife­jezésre jusson, mert anélkül a nemzet lét­­czélja, vagy a nemzeti egyéniségeknek kifej­tése, a magyar nemzeti állam kiépítése és megvalósítása lehetetlen. Látva másfelől azt, hogy ezen nemzeti gon­dolat és kívánság a magyar országgyűlés kép­viselőházában még eddig nem jutott egyhangú kifejezésre. Mondja ki a törvényhatósági bizottság, hogy fölér a magyar képviselőházhoz az iránt, hogy az ország újonnan kinevezendő kormányát csakis abban az esetben részesítse parlamen­táris támogatásban, ha a magyar nemzet erre irányuló, kétségbe nem vonható és élő tör­vényben gyökeredző jogainak teljes mértékű érvényesítését, a most folyó parlamenti küzde­lemben «nemzeti követelmények» czím alatt összefoglalt, voltaképen pedig a nemzet el­idegeníthetetlen tulajdonát képező jogok élet­­beléptetését programrajába fölveszi s azok megvalósítására, amennyiben ez rögtönösen el­­háríthatlan nehézségekbe ütköznék , kielégítő biztosítékot nyújt. Mint Kolozsvárról jelentik nekünk: a javas­lat egyhagy határozattá emelése — több, mint valószínű. És terjed a futótűz, mind tovább. Hire ér­kezett már Temesvárról, a r e­g­g u­­­g e­s­i­i­n­­t­e­b­b magyar városból, hogy mozgalom in­dult meg a katonai követelmények érdekében, így veszti a talajt lába alól a gerincztelen, akarat nélküli szabadelvű párt. Bizalom Pap Zoltánnak. — A tiszalöki választókerület nagygyűlése. — A hazafiság tüze sehol az országban nem lobog tisztább lánggal, mint a szabolcsi nép szivében. Históriánk tanúsága szerint ezen a földön egyik küzdelemből a másikba mentek át a hazafiak s temérdek vér folyt el a nem­zet nagy jogaiért, igazaiért. És ez a nép ma is kurucz. A kuruczvirtus irányítja minden cselekedetében Rákóczy-Bocskay-Kossuth népe ez, mely előtt szent a nagyok emléke s esz­méiknek megvalósításával akarják tisztelni emléküket. A tiszalöki választókerület polgársága im­pozáns számban jelent meg a fővárosban a katonai javaslatok ellen tiltakozó kül­döttségek között. Azóta nagy, nevezetes események játszódtak le a magyar poli­tika színpadán. Két kormány is megbukott, Pap Zoltán, a kerület általános nagy népszerű­ségnek örvendő képviselője pedig a Ház asz-

Next