Független Magyarország, 1903. szeptember (2. évfolyam, 523-552. szám)
1903-09-01 / 523. szám
1903. szeptember 1. a kérni, hogy a képviselőház pénzügyi bizottsága részéről már letárgyalt s a Ház asztalán levő fizetésjavítási törvényjavaslat a legsürgősebben letárgyaltassék. Csendőrség a rendezett tanács a városokban. A belügyminisztériumban — mint lapunknak jelentik — a csendőrséget és a városokat illető fontos újításokkal foglalkoznak. Arról van ugyanis szó, hogy az eddig a városok rendőrközegei által teljesített szolgálatot a rendezett tanácsú városok területén a csendőrség veszi át, illetve a városi rendőrségek csekély létszámát a saját embereivel pótolja s teljesíti mindazokat a teendőket, melyeket a bűnvádi perrendtartás nem tart fenn kizárólag a városi rendőrségek számára. A válság. Két czikk körül. Vasárnap a pihenés napja. Elcsendesültek a háborgó hullámok és nyugalom honolt a politika zivataros tengere felett. Ma aztán ismét viharos szelek kezdtek fujdogálni. Két oldalról két újságczikk indult útjára és felkavarta a már-már lecsendesedőben lévő kedélyeket. Mindkét czikk német lapban jelent meg. Az egyik a P. Lt.-ban, az osztrák politika magyarországi félhivatalosában, a másik a N. Fr. Pr.-ben, a kormányok bécsi bizalmasában. A N. Fr. Pr. czikkét már tegnap ismertettük. Mértékadó szabadelvűpárti politikus adja benne programmját, ami azt jelenti, hogy a leglényegesebb kérdésben, a vezényleti nyelv kérdésében nem ad programmot. Elismeri ugyan, hogy magyar politikus nem foglalhat állást a magyar vezényleti nyelv ellen, de úgy véli, hogy az a politikus, a kényes kérdést programmjában meg sem említheti. Az ellenzék harczias hangulatát pedig gazdasági és közigazgatási reformokkal csillapítja le. Budapesten, ahol az izgatott kedélyek egykét nap óta nem kaptak megfelelő szenzácziótáplálékot, mohón kaptak a czikk után. Általános a vélemény, hogy ebben az interwiewben Wekerle tette le a programmját. És kommentálják, magyarázzák a czikket, ebben az irányban. A Presse czikkével egy időben a P. Lt. is világnak bocsátja országboldogító eszméit: «A nemzeti követelések tekintetében — írja a P. Lt. — a királytól kell kiindulnia a kezdő lépésnek. Természetes, hogy azokon az engedményeken, amit a Széll és Khuen-Héderváry kormányok adtak, változtatni egyáltalán nem szabad. Ezek szóba sem kerülhetnek többé. De a többi követelés iránt magának a királynak van csak joga az elhatározásra, annak eldöntésére, várjon a hadsereg egységességének feltételeit szem előtt tartva, mit adhat meg s mit kell megtagadnia s ha a király spontán elhatározásra jutott, meg kell állapítani a koncessziók mértékét s kijelenteni, hogy azokon változtatni semmi körülmények között sem lehet. Eszerint a király a válság megoldásának programmját nem attól a személyiségtől kapná, aki esetleg miniszterelnökké dezignáltatnék, hanem ellenkezőleg: a megoldás programmját a király szabad elhatározóként maga állapítaná meg s azután választaná ki azt a személyiséget, akit a vázolt alapon kabinetalakítással megbízna. Ez az eljárás lényegesen elüt az eddigi szokástól. Eddig az volt a szabály, hogy a kijelölt miniszterelnök a programmját bemutatta a királynak s az uralkodó azt vagy elfogadta, vagy elutasította. Ezúttal azonban a király konstruálja a kijelölendő miniszterelnök álláspontjának döntő részét. Ám ez a magyarázatát és a forrását a több ízben említett királyi jogokban találja s azért is praktikus és szükséges, mert senki sem illetékesebb, mint a legfelsőbb hadúr annak megítélésében, hogy mi van hasznára s mi ártalmára a hadseregnek. Ha már most valamelyik politikai személyiség ezen alapon elvállalja a missziót, semmi oka sem lesz arra, hogy az ellenzékkel tárgyalásokba bocsátkozzék, akár a megoldás részletei iránt, akár a kiválasztott egéniség személye iránt. A dezignált személyiség útja egyenesen a liberális pártba vezet s a szabadelvű párt értekezletének kell majd végleg eldöntenie, támogatja-e feltétlenül a kijelölt miniszterelnököt. Ha a válasz igenlő lesz, akkor a kormány programjának a katonai kérdést illető részét pártkérdésnek vetik fel,a többség minden egyes tagja az elé a válaszút elé állíttatnék, hog vagyaláveti magát a kormány programnjának, vagy pedig kilép a pártból. Ha a dezignált miniszterelnök ekkor a liberális párt támogatását megkapta, megalakítja a kabinetjét és a Ház elé lép. Nem mondjuk természetesen, hogy ezzel a krízis már teljes megoldást nyert volna. A szélsőballal eddig nem számoltunk s ki tudná kitalálni, vagy pláne megállapítani, hogy mi lesz ennek az istennek és embernek tetsző társaságnak az akarata. El kell készülni a parlamentarizmus ultima razziójára és aszerint kell cselekedni. Az új kormány programmját a képviselőházban megvitatják. Ha aztán a szélsőbal ismét hajlandóságot mutatna akár a szelidebb, akár a vadabb obstruálásra — s e nemes szándékát elvégre sokáig nem titkolhatja — akkor nem lesz se tranzigálás, se paktálás, se paczifikálás, hanem következik egyenesen az apelláta a nemzethez. A képviselőházat habozás nélkül fel kell oszlatni s az uj választásokat a lehető legrövidebb idő alatt kell megejteni. Maga a nemzet mondja meg, várjon el akar-e pusztulni az esztelen válságban, vagy meg akarja-e magát szabadítani a gondolatnélküli kisebbség terrorizálása alól.» Ez a czikk is nagy feltűnést keltett. A Wekerle-Apponyi kombinácziót pedig már annyira szuggerálták a közvéleménynek, hogy ezt is elfogadták Wekerle programmjának, annyival is inkább, mert nem ellenkezik aPresserben megjelent nyilatkozatával. És kommentálták, magyarázgatták a czikket. Annyi bizonyos, hogy Apponyi, aki katonai kérdésekben már többször állást foglalt, nem lehet tagja oly kormánynak, amely ezzel a programmal indul útjára. Sokan ezért úgy gondolkodtak, hogy az egész nem egyéb Wekerle ügyes sakkhúzásánál. Apponyi kijátszását látták a dologban. Azt hisszük, hogy itt a közvélemény felült egy pár ügyes urnak. Wekerlét látni a két nyilatkozat mögött, gyenge szóval: nem egyéb naivitásnál. Wekerle egész múltja cáfolat erre a két czikkre. Erőszakos eszközökre, törvényszegésre ez a politikus nem vállalkozhat. Miniszterelnök, aki ily parlamentáris utón, egyszerű királyi vállveregetéssel kerülne kormányra, nem vihetne tovább a Khuen-Héderváry negyven napjánál. És végre is — a király oly igen bizalmas emberének ismerjük mi Wekerlét? Oly plauzibilis dolognak tetszik Wekerle, a kegyvesztett — mint királyi kiküldött? Nem uraim! A P. Ll. czikke, legfeljebb otromba fenyegetés — és mint ilyen elég elcsépelt és ügyetlen fegyver — de Wekerle programmjaként el nem fogadjuk soha. Ellenben ismerünk urakat, akiknek házfeloszlatás, a szabadelvű párt «purifikálása» igen kedves thémájuk és akiket utóbbi időbbi időben sokat emlegettek. Vagyok csak úgy találomra : Lukács, Hieronymi, Darányi, sőt Tisza István. Ezek között válogassunk és ne rágalmazzuk Apponyit vagy Wekerlét. Az oroszlánbőrbe öltözött szamár meséje igen régi, de már Aesopus idejében sem ijedt meg a fülestől senki, akárhogy rázta is az oroszlán sörényét. Mi történik Bécsben ? Ott, ahol a csillag ragyog, amelyik a magyar politikát vezeti, odafenn Bécsben királyt főázadnak. Az angol király odafenn a nap eseménye és az ünnepélyek mámorában, igyekeznek megfeledkezni a magyar bajokról. A magyar politikusok közül Bécsben időznek Lukács László és Khuen-Héderváry, aki az angol király fogadtatása után, még ma este hazautazott Hédervárra. A magyar válságra ez a két politikus különben nem is oly fontos, mint Körber, az osztrák miniszterelnök, akit a király tegnap kihallgatáson fogadott. Terjed a világosság. Míg idefenn a szabadelvű párt képviselői folytonos aggodalmak közt járnak-kelnek, hogy lesz, mint lesz ; enged-e a király, vagy sem, addig választóik már állást foglalnak. Mind több és több szabadelvű kerület csatlakozik Debreczen városához. Kincses Kolozsvár sem maradhatott a többiek mögött. Dr. Deák Albert ügyvéd, városi törvényhatósági bizottsági tag, törvényhatósági tiszteletbeli főügyész, a kolozsvári szabadelvű párt a függetlenségi és 48-as párt legtekintélyesebb tagjainak egyetértésével. Kolozsvár város törvényhatósági bizottsági közgyűléséhez ez évi augusztus 28-án az alábbi határozati javaslatot nyújtotta be, kérvén annak a legközelebbi törvényhatósági közgyűlésen tárgyalásra tűzését. »Kolozsvár szabad királyi város törvényhatósága, abban a meggyőződésben, hogy e tekintetben Magyarország minden igaz polgárával együttérez és hogy immár ez ország közvéleményében kihívatlanul meggyökeredzett az a szent igazság, hogy úgy országunk államisága, mint a nemzet becsülete és méltósága megköveteli azt, hogy úgy intézményeiben, mint kormányzata szellemében, tehát belsőleg, valamint külső megnyilvánulásaiban, így jelvényeiben s nyelvében is, minden vonalon a magyar nemzeti jelleg érvényesüljön és kifejezésre jusson, mert anélkül a nemzet létczélja, vagy a nemzeti egyéniségeknek kifejtése, a magyar nemzeti állam kiépítése és megvalósítása lehetetlen. Látva másfelől azt, hogy ezen nemzeti gondolat és kívánság a magyar országgyűlés képviselőházában még eddig nem jutott egyhangú kifejezésre. Mondja ki a törvényhatósági bizottság, hogy fölér a magyar képviselőházhoz az iránt, hogy az ország újonnan kinevezendő kormányát csakis abban az esetben részesítse parlamentáris támogatásban, ha a magyar nemzet erre irányuló, kétségbe nem vonható és élő törvényben gyökeredző jogainak teljes mértékű érvényesítését, a most folyó parlamenti küzdelemben «nemzeti követelmények» czím alatt összefoglalt, voltaképen pedig a nemzet elidegeníthetetlen tulajdonát képező jogok életbeléptetését programrajába fölveszi s azok megvalósítására, amennyiben ez rögtönösen elháríthatlan nehézségekbe ütköznék , kielégítő biztosítékot nyújt. Mint Kolozsvárról jelentik nekünk: a javaslat egyhagy határozattá emelése — több, mint valószínű. És terjed a futótűz, mind tovább. Hire érkezett már Temesvárról, a r egg ug esiintebb magyar városból, hogy mozgalom indult meg a katonai követelmények érdekében, így veszti a talajt lába alól a gerincztelen, akarat nélküli szabadelvű párt. Bizalom Pap Zoltánnak. — A tiszalöki választókerület nagygyűlése. — A hazafiság tüze sehol az országban nem lobog tisztább lánggal, mint a szabolcsi nép szivében. Históriánk tanúsága szerint ezen a földön egyik küzdelemből a másikba mentek át a hazafiak s temérdek vér folyt el a nemzet nagy jogaiért, igazaiért. És ez a nép ma is kurucz. A kuruczvirtus irányítja minden cselekedetében Rákóczy-Bocskay-Kossuth népe ez, mely előtt szent a nagyok emléke s eszméiknek megvalósításával akarják tisztelni emléküket. A tiszalöki választókerület polgársága impozáns számban jelent meg a fővárosban a katonai javaslatok ellen tiltakozó küldöttségek között. Azóta nagy, nevezetes események játszódtak le a magyar politika színpadán. Két kormány is megbukott, Pap Zoltán, a kerület általános nagy népszerűségnek örvendő képviselője pedig a Ház asz-