Független Magyarország, 1904. április (3. évfolyam, 734-762. szám)

1904-04-01 / 734. szám

Budapest, 1904. III. évfolyam 734. sz. Péntek, április 1 Független Magyarország Főszerkesztő: Felelős szerkesztő, főmunkatárs: Dr. LENGYEL ZOLTÁN LÓRÁNT DEZSŐ BEDŐHÁZY JÁNOS Felkérjük lapunk tisztelt előfize­tőit, hogy az e hó végén lejárt előfizetési díjat lehetőleg posta­­fordultával küldjék be, hogy a sorsjátékra vonatkozó részesedési jegy kiegészítő lapját azonnal elküld­hessük. Utalunk a lapunk utolsó olda­lán levő előfizetési felhívásra, amelynek tartalmát lapunk tisztelt olvasóinak figyelmébe ajánljuk. Lapunk hazafias függetlenségi iránya, nagy terjedelme és gazdag tar­talma megérdemli a nagyközön­ség lelkes támogatását, amelyet a jövőre nézve is fokozott mér­tékben akarunk kiérdemelni. Harc a kivándorlás körül. Budapest, március 31. Szerencsétlen ország ez a mi orszá­gunk. Ezer baj gyötri, ezer veszedelem fenyegeti. De amikor a bajok orvoslására és a veszedelmek elhárítására kerül a sor, mindig van valami, ami kizökkenti a reformot helyes útjából és viszi rossz, szerencsétlen irányok felé. Mint szú a fát, örli a nemzet testét a munkáját vesztett, vagyonától fosztott szerencsétlen nép vándorlása a tenge­rentúli világ felé. Mint oldott kéve hull szét a honi röghöz az apák vérének szentségével kötött ivadék-sereg, és áb­rándokkal és reménységgel telve megy az uj világ felé, uj hazát, uj otthont keresve. A hazának szeretete, a szülő­földhöz való ösztönszerű ragaszkodás érzése nem elég erős, hogy legyőzze a megélhetés parancsolta kivándorlási haj­lamot. Százával, ezrével megy innen nap-nap után a magyar . . . Patópáloskodtunk évekig és nem tet­tünk semmit, hogy megállítsuk ezt a szomorú áradatot. Az önálló vámterület, és a nyomában járó ipari fellendülés, a kivándorlás egyetlen radikális, biztos orvosszere még ma is a jövő zenéje. A pillanatnyi gazdasági orvosszerek, a vál­ságban leledző, pusztuló vidékek esetről­­esetre való anyagi megerősítése és újjá­szervezése, amihez a magunk erejéből is mindig lett volna módunk, sohase kezdődött meg. Amikor pedig a veszede­lem mindenkinek megnyitotta a szemét, akkor kormányzati logikánk egyszeriben nagyot fordult és nem arra gondolt, amire tulajdonképen gondolnia kellett volna, hogy mivel és miként akadályozza meg a kivándorlást, milyen eszközökkel és milyen segítségekkel lehetne a kiván­dorló családot megmenteni a hazának, hanem mellékcélokra tévedt és fanto­moktól vezettetve magát, törvényt alkotott arról, miként ellenőrizze és miként tartsa nyilván a kivándorlást. Célnak ez is cél. De nem fő cél. Mert a fő törekvésnek első­sorban arra kellene irányulnia, hogy azok az okok szűnjenek meg, amelyek miatt vándorbotot vesz kezébe a magyar. Arra tehát, hogy egy­általán ne legyen kivándorlás, hogy ne legyen oka a magyarnak elhagyni ezt a hazát. A törvényhozás azonban letért az or­voslás igaz útjáról és mellékutakra tért. Elsősorban tartotta megoldandónak a ki­vándorlók ellenőrzésének kérdését. Jó. Elvégre amíg van kivándorlás, kell az ellenőrzéséről is gondoskodnia. Helyeselni kell tehát, hogy a kormány igenis gon­doskodott olyan törvényről, amelynek célja és intenciója lett volna az ellenőrzés. Csakhogy azonban és itt van a baj, hogy ezt a szép intenciót, ezt a helyes törekvést is kizökkentette valami helyes útjából és vitte rossz, szerencsétlen irá­nyok felé. "♦ Ez a valami az, ami ma egy nagy­tekintélyű laptársunk cikkének adta meg (és pedig: dúlt betűkkel) az alaphangot: az Üzlet! Az üzlet, amelyet mindenki csinálhat, amely mindig helyénvaló, amely maga az élet, de amelyet csak egyetlen valaki­ és valami nem csinálhat, nem tekinthet soha: az állam, és közege : a kormány. Mi is mondjuk, érdektelenül és csend­ben tárgyalták le nálunk a kivándorlási törvényt. Senki sem törődött vele. És csak most van lárma, csak most egy­szerre tett nagy az érdeklődés. Azért van ez,­halljuk, mert megjelent a nagy Mindenható: az üzlet. Bizony igaz, megjelent az üzlet. Meg­jelent ott, ahol megjelenését senki sem várta. Érvényesült ott, ahol érvényesülnie soha sem lett volna szabad. És célja lett annak a törvénynek, amelyről egyet­len törvényhozó sem sejtette és nem is sejthette, hogy üzlet miatt csinálták. Nohát ezért van most lárma, ezért van most érdeklődés. Igenis, nem tudta eddig senki, hogy a kivándorlási törvény egyeseknek hivatalt, társaságoknak jó üzletet jelent. Megtudták, tehát van lárma, és lesz lárma. Mert a törvényt nem úgy akarják végrehajtani, ahogy az tervezve volt és nem arra a célra akarják érvényesíteni, amelyre a törvényhozó gondolt. A tör­vényhozás törvényt csinált a kivándorlók ellenőrzésére, a kivándorlók nyilvántar­tására. A valóság pedig az, hogy a tör­vényből hasznát látja a Cunard Line, hasznát látja az Adria, hasznát látja a Menetjegyiroda, csak az ország nem látja hasznát. Sőt ellenkezőleg, amint mi ki­mutattuk : fizet az ország és szenved miatta a sok, szerencsétlen kivándorló. Az ország százezreket fizet szubvenció fejében. Gondolt erre a törvényhozó, fi­gyelmeztette valaki erre a törvényhozót? Senki. Pedig jóhiszeműséget tételezve fel a törvény tervezőiről, erre igenis figyelmeztetni kellett volna. Százezreket kap egy külföldi, nekünk teljesen idegen, országunkkal semmiféle üzleti összeköttetésben nem álló hajós­társaság. És busás jutalékát látja ennek a nagy szubvenciónak az Adria. Hát hi­hette egy percre is a törvényhozó, hogy ha a kivándorlás tengeri lebonyolításáról lesz szó, a kormány nem inkább vala­mely magyar hajóstársaságra gondol ? Hihette azt valaki egy percig is, hogy a kivándorlás ellenőrzése címén százezre­ket fogunk fizetni az angol tőkének, az idegen vállalkozásnak ? Volt-e a törvény tervezői között egy is, aki erre figyel­meztette volna a törvényhozást ? Nem volt egy sem. A kivándorlókat drágább útra akarják kényszeríteni. Olyan hajókon akarják el­helyezni őket, amelyek a többi világ­társaságok hajóival egyáltalán nem ver­senyezhetnek. A különben is nehéz, gyötrelmes, veszedelmes tengeri útból kétszer akkorát akarnak megtétetni velük. Két hét helyett, négy hétig akarják utaz­tatni őket. Hát miért? Azért, amit a törvény megalkotásakor nem tudott senki, a Cunard Line, az Adria, meg a Menet­jegyiroda érdekeiért! No már, engedelmet kérünk, ez bizony nem volt célja a törvénynek. És ez nem is szolgálhatja a törvény intencióit. Mindenki egyet fog érteni abban, hogy ha már nem tudtunk a kivándorlás okainak megszüntetésére törekedni, legyen legalább egyelőre gondunk arra, hogy ellenőrizzük, sőt ha lehet, még az ellen­őrzés útján is akadályozzuk a kiván­dorlást. Ezt a törekvést mi is helyeseljük és helyeseljük a törvényt, amely ezt a tö­rekvést szolgálja. De felemeljük óvó és tiltakozó szavunkat, ha látjuk, hogy a törvényt nem úgy akarják végrehajtani, amint azt eredetileg kontemplálták, és ha látjuk, hogy a gyakorlat a törvénynek már­is sok hibáját feltárta. Mi a cikkek egész sorozatával bizonyítottunk mindent és senki sem mondhatja több joggal, mint mi azt, amivel már hivatkozott laptársunk fejezi be mai vezető cikkét, hogy­­ha rossz a törvény, javítani kell; ha­ hiányos, pótolni kell, de valamiféle törvénynek mégis kell lenni. Ez a tör­­vényenkívüli állapot a maga nemzetirtő Lapunk mai száma 20 oldal.

Next