Független Magyarország, 1905. április (4. évfolyam, 1092-1120. szám)

1905-04-01 / 1092. szám

Budapest, 1905. IT. évfolyam, 1092. sz. Szombat, áprils 1. Főszerkesztő: LENGYEL ZOLTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., KIBÁLY-UTCZA 72. SZÁM, ELŐFIZETÉSI ÁRAK: * v Egész évre 28.— korona I Negyed évre 7.— korona ----­F él évre 14.— „ I Egy hónapra 2.40 „ = V Főműnk:, társ 3 BAKONYI SAMU ^ 4* TELEFON SZÁM: 586. Tisztelettel kérjük azokat az előfizetőinket, kiknek előfizetése március végén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minér előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen Megoldás ? Budapest, márczius 31. A hosszúra nyúlt válság — úgy lát­szik — megoldáshoz, közeleg. Koronás királyunk, aki budai várának komor magaslatáról intézte eléje terjesztett ügyeinket, úgy lehet, megtalálta végre- valahára azt az utat, amelyik magyar nemzetének megértéséhez vezet. Büszke alkotmányunknak évszázados átka, hogy szuverén akarata nem halad­hat mindig a nemzeti akarat töretlen utjain. A megvalósulás eredményeihez a budai vár hegyoldalain kell íelkigyóznia. Alkotmányunknak alapvető tétele, hogy a nemzet és a korona: egy ; hogy a nemzet akarata a korona teljességével törvény. Ám államunk e két nagy össze­tevő ereje a mindennap kényszerű poli­tikájában mégsem halad egy utón és azonos akarattal. Szomorú magárautalt- ságában ez a nemzet külön utakon halad és ami másutt a nép és korona szerves egybefonódása, az minálunk csak találkozás. Jogaink hitének törhetlen öntudatából nem engedtünk soha. Elvi téren nincsen kitérés, nincsen koncesszió. Ez a nem­zet ura magának minden akadályokon keresztül. De a valóság kéuyszerüsége az állami nyugalom nagy érdekében reá­parancsol, hogy azokon az utakon is járjon, ahol királya szembe jő véle. Nyílegyenes büszkeségünk igy válik kanyargássá. De nemzeti érdekeink meg­alkuvó útja a nemzet egy fiát sem ve­zetheti fel a királyi várpalota kapujáig. Nekünk nincs ellenünkre a találkozás. Sokszor keressük azt. De a felségnek esküdött kötelessége, hogy arra járjon, a merre nemzete reá talál: szemközt kell hát jönnie vélünk és keresnie az utat, amelyik népei megértéséhez vezet. Most arr% van a lehetőség, hogy a válság megoldáshoz jusson. Tegyük télre egy pillanatra teljes jogainknak a mér­tékét. Ha léire jön hát az alku, un agyar önérzetünk gőgös teljessége felejtse ei egy múló percre, hogy ez a teljesség alkut nem ismerő : nézzük, hol van az a pont, hol a nemzet és a király most összetalálkoznak. A nemzet talajárue vagy a várpalota pitvarában ? A megalakulandó koalíciós kormány portefeuilleje, melyet a Ház asztalára teend, a következő vívmányokat tartal­mazná : 1. Belügyi reformok, igy: a válasz­tási törvény revíziója, adóreform, a nem­zeti népoktatás törvénye, szociális. refor­mok, a tisztviselői pragmatika., 2. Az önálló vámterület. 3. Teljes paritás a külügyben. 4. Nemzeti jegybank. 5. Katonai kérdésekben: a zászló, cimer és jelvénykérdés megoldása a pa­ritás alapján, a katonai bűnvádi per- rendtartás revíziója a magyar nyelv ér­vényesülésével, a magyar honos tisztek visszahelyezése, a tisztképzö intézetek­ben a magyar nyelv megfelelő érvénye­sülése, a hadkiegészítő parancsnokságok­nak a magyar érdekek szerint való uj beosztása. Ezek volnának azok az eredmények, amelyeket a kivívott győzelem dijában a koalíció esetleg méltóknak tarthatna magához és a küzdelméhez. Hogy nem az eredeti koalíciós pro­gramul teljes diadala ez, az szembeötlik mindjárt az első percben. Hiányzik be­lőle a teljes diadal áhított pályabére : a magyar vezénynyelv. Ennek tárgyában a koalíciós kormány nem hozna egyebet, mint egy elvi kije­lentést és egy Ígéretet tartalmazó királyi szót. Mód nyílnék az országgyűlés ünne­pélyes enunciációjához, hogy a nemzet ezt a nagy jogát fentartja és csak ideiglene­sen nyugszik bele a megoldásnak a mai lehetőségébe, amelyik ezt az írott jogot tényleges valósággá most még nem Vált­Mesék. — Á Független Magyarország eredeti tárcája. — I. A varázstükör. áU a valaha egy leány, akit az isten oly rút­nak teremtett, hogy a tulajdon édesanyja is sírva fakadt, ha reája nézett. Nem is volt maradása lánypajtásai között, mert ép úgy félt a szánakozó tekintetektől, mint a gúnyolódó szavaktól. Inkább magányo­san bolyongott erdőn, mezőn. Egy nap messzire elkalandozott az erdő­ben ; útja egy hüs forrás mellé vitte. Fárad­tan leült a partra s amint a vízben meglátta képmását, keserves könyre fakadt. — Miért bánkódsz, leányom ? — szólalt meg egy szelíd hang közelében. Amint felpillantott, egy ősz embert látott a parton. — Hogyne sirnék, hogyne bánkódnék, — válaszolt busán a szegény teremtés, — van-e nagyobb csapás a földön, mint ily rut arccal élni, amilyen az enyém I — Ha csak ez bántja lelkedet, úgy segíthe­tek rajtad. íme, fogadd e tükröt. Habozva nyúlt a lányka a tükör után s majd felsikoltott meglepetésében, mikor beléje nézett. A tükör kristálylapján saját arcát látta, de olyannyira megszépült vonásokkal, hogy alig ismert magára. Örömében egészen elfe­ledkezett az Öreg ember ottlétéről, mire fel­ocsúdott, az már eltűnt előle. Hamarosan hazafutott drága kincsével. Azon­túl nem volt boldogabb leány a faluban, mint ő, mert ha csufondáros beszéd érte fülét, vagy szánó pillantások kisérték, hazasietett, elővetle kis tükrét s elgyönyörködött ama bű­bájos leányarcban, mely onnan feléje mo­solygott. Boldogok, kik a hü szerelem varázstükrére lelnek, mert üdvözülnek az illúziók országában I II. A mókus és, a borz. A mókus elfáradva a sok ide-oda ugrándo- zástól, megpihent egy fenyőfa alatt. Véletlenül arra bandukolt a borz s mivel épen mindkettő unatkozott, beszédbe elegyedtek. — Mennyivel különb vagyok én nálad — kérkedett a mókus. — Enyémek az erdő leg­magasabb fái, könnyedén ugróm egyik ágról a másikra, napsugárban fürdőm, madarak röpté­vel versenyzem, mialatt te a földet túrod s fényes, madárdalos világ helyett be kell érned földalatti barlangjaiddal I Ezzel fürgén felfutott a fenyőfa nyílegyenes törzsén, egészen a fa tetejéig, honnan nagy pajkosan meg is hajította egy száraz fenyő­tobozzal a borzot. — «Léha kérkedő!» — kiáltotta ez utána — «könnyű magasba julnod, mert van mibe kapaszkodnod, mig én becsületes fáradsággal töröm magamnak utamat. Ki ér hát többet kettőnk közül ?!...» III. A bánya szelleme. Sötét tárna örökös éjszakájára kárhoztatva dolgozott egy szegény munkás. Törte a köve­ket, ásta a kincset mások szamára, mig gyér keresetéből alig telt mindennapi kenyerére. Látta szorgalmát, nagy ínségét a bánya kincs- őrző szelleme, eltökélte, hogy segít rajta. Egy napon csuklyába burkolózott öregember képében jelent meg előtte. Az ember meg­rémült a váratlan jelenségtől, elhajította mécsesét, szerszámait és elfutott. Másnap újra megjelent a jóakaró szellem. A bányász javában dolgozott s az időt nem akarva hiábavaló fecsegéssel ölni, szóba sem állt a háborgatóval. A szellem bosszankodott, de azért következő napon ismét felkereste. Ünnep volt. A bányász egy sziklafal tövé­ben aludt. Ébresztgette, keltegette, azután látva, hogy minden fáradozása hiábavaló, ott­hagyta a bányászt és felé se nézett többé. Elmulasztott alkalom: elszalasztott Szerencsei Kordina Lilly.--------------------------------------------------- ' ■ — ' Lapunk mai száma 20 oldal,

Next

/
Thumbnails
Contents