Független Magyarország, 1905. április (4. évfolyam, 1092-1120. szám)
1905-04-01 / 1092. szám
Budapest, 1905. II. évfolyam, 1092. sz. Szombat, áprils 1. Főszerkesztő: LENGYEL ZOLTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., KIRÁLY UTCZA 72. SZÁM, ELŐFIZETÉSI ÁRAK: * v Egész évre 28.— korona I Negyed évre 7.— korona ----Fél évre 14.— „ I Egy hónapra 2.40 „ V Főműnk., társ : BAKONYI SAMU ^ 4* TELEFONSZÁM: 586. Tisztelettel kérjük azokat az előfizetőinket, kiknek előfizetése március végén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen Megoldás ? Budapest, márczius 31. A hosszúra nyúlt válság — úgy látszik — megoldáshoz, közeleg. Koronás királyunk, aki budai várának komor magaslatáról intézte eléje terjesztett ügyeinket, úgy lehet, megtalálta végrevalahára azt az utat, amelyik magyar nemzetének megértéséhez vezet. Büszke alkotmányunknak évszázados átka, hogy szuverén akarata nem haladhat mindig a nemzeti akarat töretlen útjain. A megvalósulás eredményeihez a budai vár hegyoldalain kell felkígyóznia. Alkotmányunknak alapvető tétele, hogy a nemzet és a korona, egy , hogy a nemzet akarata a korona teljességével törvény. Ám államunk e két nagy összetevő ereje a mindennap kényszerű politikájában mégsem halad egy utón és azonos akarattal. Szomorú magárautaltságában ez a nemzet külön utakon halad és ami másutt a nép és korona szerves egybefonódása, az minálunk csak találkozás. Jogaink hitének törhetlen öntudatából nem engedtünk soha. Elvi téren nincsen kitérés, nincsen koncesszió. Ez a nemzet ura magának minden akadályokon keresztül. De a valóság kényszerűsége az állami nyugalom nagy érdekében reáparancsol, hogy azokon az utakon is járjon, ahol királya szembe jő vele. Nyílegyenes büszkeségünk igy válik kanyargássá. De nemzeti érdekeink megalkuvó útja a nemzet egy fiát sem vezetheti fel a királyi várpalota kapujáig. Nekünk nincs ellenünkre a találkozás. Sokszor keressük azt. De a felségnek esküdött kötelessége, hogy arra járjon, amerre nemzete reá talál: szemközt kell hát jönnie velünk és keresnie az utat, amelyik népei megértéséhez vezet. Most arra van a lehetőség, hogy a válság megoldáshoz jusson. Tegyük félre egy pillanatra teljes jogainknak a mértékét. Ha létrejön hát az alku, magyar önérzetünk gőgös teljessége felejtse el egy múló percre, hogy ez a teljesség alkut nem ismerő : nézzük, hol van az a pont, hol a nemzet és a király most összetalálkoznak. A nemzet talajárun vagy a várpalota pitvarában ? A megalakulandó koalíciós kormány portefeuillete, melyet a Ház asztalára teend, a következő vívmányokat tartalmazná : 1. Belügyi reformok, így: a választási törvény revíziója, adóreform, a nemzeti népoktatás törvénye, szociális reformok, a tisztviselői pragmatika., 2. Az önálló vámterület. 3. Teljes paritás a külügyben. 4. Nemzeti jegybank. 5. Katonai kérdésekben: a zászló, címer és jelvénykérdés megoldása a paritás alapján, a katonai bűnvádi perrendtartás revíziója a magyar nyelv érvényesülésével, a magyar honos tisztek visszahelyezése, a tisztképző intézetekben a magyar nyelv megfelelő érvényesülése, a hadkiegészítő parancsnokságoknak a magyar érdekek szerint való új beosztása. Ezek volnának azok az eredmények, amelyeket a kivívott győzelem díjában a koalíció esetleg méltóknak tarthatna magához és a küzdelméhez. Hogy nem az eredeti koalíciós programos teljes diadala ez, az szembeötlik mindjárt az első percben. Hiányzik belőle a teljes diadal áhított pályabére : a magyar vezénynyelv. Ennek tárgyában a koalíciós kormány nem hozna egyebet, mint egy elvi kijelentést és egy ígéretet tartalmazó királyi szót. Mód nyílnék az országgyűlés ünnepélyes enunciációjához, hogy a nemzet ezt a nagy jogát fentartja és csak ideiglenesen nyugszik bele a megoldásnak a mai lehetőségébe, amelyik ezt az írott jogot tényleges valósággá most még nem Vált- Meséli. — A Független Magyarország eredeti tárcája. II. A varázstükör, am a valaha egy leány, akit az isten oly rútnak teremtett, hogy a tulajdon édesanyja is sírva fakadt, ha reája nézett. Nem is volt maradása lánypajtásai között, mert ép úgy félt a szánakozó tekintetektől, mint a gúnyolódó szavaktól. Inkább magányosan bolyongott erdőn, mezőn. Egy nap messzire elkalandozott az erdőben ; útja egy hűs forrás mellé vitte. Fáradtan leült a partra s amint a vízben meglátta képmását, keserves könyve fakadt. — Miért bánkódsz, leányom ? — szólalt meg egy szelíd hang közelében. Amint felpillantott, egy ősz embert látott a parton. — Hogyne sirnék, hogyne bánkódnék, — válaszolt busán a szegény teremtés, — van-e nagyobb csapás a földön, mint ilyeut arccal élni, amilyen az enyém ! — Ha csak ez bántja lelkedet, úgy segíthetek rajtad. íme, fogadd e tükröt. Habozva nyúlt a lányka a tükör után , majd felsikoltott meglepetésében, mikor beléje nézett. A tükör kristálylapján saját arcát látta, de olyannyira megszépült vonásokkal, hogy alig ismert magára. Örömében egészen elfeledkezett az öregember ottlétéről, mire felocsúdott, az már eltűnt előle. Hamarosan hazafutott drága kincsével. Azontúl nem volt boldogabb leány a faluban, mint ő, mert ha csufondáros beszéd érte fülét, vagy szánó pillantások kisérték, hazasietett, elővette kis tükrét s elgyönyörködött ama bűbájos leányarcban, mely onnan feléje mosolygott. Boldogok, kik a hűt szerelem varázstükrére lelnek, mert üdvözülnek az illúziók országában ! II. A mókus és, a borz. A mókus elfáradva a sok ide-oda ugrándozástól, megpihent egy fenyőfa alatt. Véletlenül arra bandukolt a borz s mivel épen mindkettő unatkozott, beszédbe elegyedtek. — Mennyivel különb vagyok én nálad — kérkedett a mókus. — Enyémek az erdő legmagasabb fái, könnyedén ugrom egyik ágról a másikra, napsugárban fürdőm, madarak röptével versenyzem, mialatt te a földet túrod s fényes, madárdalos világ helyett be kell érned földalatti barlangjaiddal ! Ezzel fürgén felfutott a fenyőfa nyílegyenes törzsén, egészen a fa tetejéig, honnan nagy pajkosan meg is hajította egy száraz fenyőtobozzal a borzot. — «Léha kérkedő!» — kiáltotta ez utána — «könnyű magasba jutnod, mert van mibe kapaszkodnod, mig én becsületes fáradsággal töröm magamnak utamat. Ki ér hát többet kettőnk közül ?!...» III. A bánya szelleme. Sötét tárna örökös éjszakájára kárhoztatva dolgozott egy szegény munkás. Törte a köveket, ásta a kincset mások számára, mig gyér keresetéből alig telt mindennapi kenyerére. Látta szorgalmát, nagy ínségét a bánya kincsőrző szelleme, eltökélte, hogy segít rajta. Egy napon csuklyába burkolózott öregember képében jelent meg előtte. Az ember megrémült a váratlan jelenségtől, elhajította mécsesét, szerszámait és elfutott. Másnap újra megjelent a jóakaró szellem. A bányász javában dolgozott s az időt nem akarva hiábavaló fecsegéssel élni, szóba sem állt a háborgatóval. A szellem bosszankodott, de azért következő napon ismét felkereste. Ünnep volt. A bányász egy sziklafal tövében aludt. Ébresztgette, keltegette, azután látva, hogy minden fáradozása hiábavaló, otthagyta a bányászt és felé se nézett többé. Elmulasztott alkalom: elszalasztott Szerencsei Karolina Lilly. --------------------------------------------------- ' ■ — ' Lapunk mai száma 20 oldal.