História 1984

1984 / 1. szám - BORUS JÓZSEF: Atombomba - atomrakéták

Atombomba— atom­rakéták A Hiroshimára 1945. augusztus 6-án ledo­bott atombomba hatásáról készült fényké­pek közül talán az a legdöbbenetesebb, amelyik az Oszaka Bank lépcsőjét ábrázolja. A bomba a banktól néhány száz méternyire robbant, s a robbanás pillanatában a bank lépcsőjén ülő ember a fény- és hősugárzás hatására teljesen megsemmisült. A gránit­lépcső világosra színeződött, ahol pedig az ismeretlen ember ült, ott sötétebb folt ma­radt vissza, mert teste felfogta a fény- és hősugarakat. Tudósok, bombák Az atombomba kiváló tudósok, kémikusok és fizikusok hosszú kutatómunkájának eredménye: az első olyan fegyver, amely tervszerű tudományos kutatás terméke. Is­mert adatokra kell emlékeztetnünk. A né­met Otto Hahn és Fritz Strassmann 1938 decemberében a Berlin-Dahlem-i Kaiser Wilhelm Institutban az urán neutronokkal való besugárzásával előidézte a nagy ener­giájú maghasadást. Az USA-ban 1939 óta nemzetközi hírű kutatók, köztük Albert Einstein dolgoztak sok ezer munkatárssal a­­ maghasadás létrehozásán. 1942. december 2-án az Olaszországból kivándorolt Enrico Fermi Chicagóban üzembe helyezte a világ első atomreaktorát, amely az U 235 hasítá­sával bebizonyította a folyamatos láncreak­ció lehetőségét. Az atombomba előállítása költségeit és a résztvevők számát tekintve is óriási méretű vállalkozás volt. Az USA-ban „Manhattan Project” fedőnév alatt folyó kutatások költ­ségei kétmilliárd dollárra rúgtak, és 36 000 vállalatnál összesen 600 000 tudós, mérnök és munkás dolgozott ennek a korábban el­képzelhetetlen munkának a megvalósítá­sán, de közülük legfeljebb minden ezredik tudta, hogy mi a cél. A nehézségeket két további adattal lehet illusztrálni: a Han­­fordban felállított atomreaktor működteté­séhez 4 tonna abszolút tisztaságú grafitot kellett előállítani, az Oakridge-i izotópszét­választó berendezésbe pedig olyan szűrőket kellett beépíteni, amelyeknek minden négyzetcentiméterén 775 millió nyílás volt. 1944 elején, amikor a siker még nem lát­szott biztosnak, Leslie R. Groves vezérőr­nagy, a Manhattan Project katonai igazga­tója megbízta a princetoni egyetem pro­fesszorát, Henry De Wolf Smyth-et, hogy írásban foglalja­ össze a tudnivalókat az atomfegyverről és létrehozásának szakasza­iról. Az amerikai nemzetnek szánt beszá­moló 1945. augusztus 2-ára készült el, hala­déktalanul kinyomtatták. Augusztus 12-én, egy vasárnap reggelén átadták az újságok­nak, másnap pedig könyvecske formájában forgalomba hozták. 35 centért bárki szaba­don hozzájuthatott. A Smyth-jelentés elkészültének időpont­jában a Manhattan Project katonai és tudo­mányos vezetői már nyugodtak voltak. Júli­us 16-án, az Új-Mexicó-i sivatagban, Ala­mogordo közelében kipróbálták az új fegy­vert. A kísérleti robbantás sikerült, az atombomba bevethető állapotba került. El kellett tehát dönteni, hogy bevessék-e a megmaradt egyetlen ellenfél, Japán ellen. Dönteni kellett abban is, hogy közöljék-e a titkot a Szovjetunióval, s ha igen, milyen formában? Harry S. Truman, korábban Missouri állam szenátora, 1945 januárjától az USA alelnöke, majd Roosevelt 1945. április 12- én bekövetkezett halálától elnöke, a július 17-én kezdődött potsdami konferencia fo­lyamán, július 24-én Churchill jelenlétében tájékoztatta Sztálint az új, rendkívüli rob­­banóerejű bombáról, de nem mondta meg, hogy atomfegyverről van szó. A közlésre Sztálinnak egyetlen arcizma sem rándult meg, amiből a két nyugati vezető azt a kö­vetkeztetést vonta le, hogy nem értette meg, milyen új fegyverről van szó. Valójá­ban Sztálin tudta, hogy az amerikaiak atombombát próbáltak ki, és mint többek között G. K. Zsukov marsall emlékirataiból is tudjuk, a szovjet küldöttség szálláshelyén az ő jelenlétében beszélt is erről Molotov külügyi népbiztossal. Sztálin kijelentette: „Még ma beszélni kell Kurcsatovval a mi munkánk meggyorsításáról.” Kurcsatov, Igor Vasziljevics, akadémi­kus, 1933-ban, harmincéves korában kez­dett atomfizikával foglalkozni. Irányításá­val a Szovjetunióban 1944-ben ciklotront helyeztek üzembe, majd 1946-ban — Euró­pában elsőként — atomreaktort. Az ameri­kai felderítőszolgálat már 1945 októberé­ben értesüléseket szerzett a Szovjetunióban folyó hatalmas atomkutatási programról, 1949 augusztusában pedig bejárta a világot az első szovjet atombomba kipróbálásának híre. 1949 folyamán a Kínai Népfelszabadító Hadsereg befejezte az ország területének felszabadítását. Még ennek teljes megvaló­sulta előtt, 1949. október 1-én megalakult a Kínai Népköztársaság. A szovjet atom­bomba híre és Kína „elvesztése” az USA- ban külső halálos fenyegetés érzetét keltet­te. Fokozták az atomfegyverkezést, másfe­lől pedig a már korábban elkezdett kommu­nistaellenes hajszát, amit most az atomku­tatásban tevékenykedőkre is kiterjesztettek. Vizsgálóbizottság elé idéztek baloldali, vagy ilyennek minősített embereket, sokan állásukat vesztették el, másokat letartóztat­tak és elítéltek. Ez a hisztéria a Rosenberg házaspár 1950 nyarán történt letartóztatá­sában, egy évvel későbbi elítélésében, majd 1953 nyarán végrehajtott kivégzésében te­­tőződött. Az atombombák sorozatgyártása és fel­halmozása más, mindenki által ismert ada­tokhoz vezet bennünket. Az új atombom­bák katonai hatásának kipróbálására az USA 1947 nyarán a Csendes-óceán térsé­gében kísérleteket kezdett. A Marshall­­szigetekhez tartozó Bikini fölött június 30- án repülőgépről ledobott bombával légköri kísérletet végeztek, ami csak félig-meddig sikerült. Július 24-én egy újabb atombom­bát 30 m mélységben, a víz alatt robbantot­tak, hajók között. 3—4 km átmérőjű vízosz­lop keletkezett, ennek fényképe akkor be­járta a világsajtót és azóta is az atomkísérle­tek jelképe. Több nagy hajó elsüllyedt, mintegy 30 súlyosan megrongálódott. Ezek fedélzetén még négy nap múltán is veszé­lyes radioaktivitást mértek. 1953 tavaszán a nevadai sivatagban végrehajtott amerikai robbantások nagymérvű környezetszeny­­nyezést okoztak; a talaj több száz kilométe­res körzetben radioaktívvá vált. Az egy év­vel később innen 250 km távolságra forga­tott, Dzsingisz kán életéről szóló film készí­tésében részt vevő 220 személy közül 1980- ig 91 rákban meghalt, köztük John Wayne és Susan Hayward színészek, Dick Powell rendező. A felvételekre akkor szüleiket el­kísérő gyerekek közül többet ugyancsak rá­kos megbetegedés ért. Atom, hordozók Az atombomba kezdeti típusát nem lehetett volna a harctéren bevetni. A szállítására kizárólagosan használható négymotoros nehézbombázókkal alacsony támadást sem az elhárító fegyverek tüze, sem a saját bom­ba robbanása keltette veszélyeztetettség miatt nem lehetett végezni. A húszezer vagy még ennél is több tonna hagyományos robbanóanyag erejű robbanás veszélyeztet­te volna a saját csapatokat, de az ellenség katonáinak és a haditechnikájának megsem­misítése sem igényelte ekkora bomba beve­tését. A bomba tömegét tehát csökkenteni kel­lett, hogy célba juttatása könnyebb, robba­nóereje pedig kisebb legyen. Kézenfekvő megoldásnak elsőként a nehéztüzérség meglevő lövegeinek felhasználása kínálko­zott. Az ötvenes évek elejére az amerikaiak­nak sikerült egy 28 cm átmérőjű gránátban atomtöltetet elhelyezni. Ennek a gránátnak a kilövésére azonban egy nagy tömegű, csak két különleges nyergesvontatóval mozgat­ható ágyúra volt szükség. Az „Atomic Anne”-nak becézett löveg szovjet megfele­lője a moszkvai díszszemlén 1957-ben je­lent meg lánctalpas, tehát önjáró kivitelben. A későbbi években az atomtöltetek to­vább zsugorodtak. Az US-haderő 1963- ban rendszeresítette az ugyancsak önjáró, 175 milliméteres atomgránát kilövésére al­kalmas nehéz tábori ágyút, valamint a 203 milliméteres nehéz tábori tarackot. Ezeknek a tüzérségi lövegeknek a lőtá­­volsága elérte a 30 kilométert, az atomtöltet robbanóerejét pedig sikerült egy kilotonná­­val, azaz ezer tonna hagyományos robbanó- 4

Next