História 1984
1984 / 1. szám - BORUS JÓZSEF: Atombomba - atomrakéták
Atombomba— atomrakéták A Hiroshimára 1945. augusztus 6-án ledobott atombomba hatásáról készült fényképek közül talán az a legdöbbenetesebb, amelyik az Oszaka Bank lépcsőjét ábrázolja. A bomba a banktól néhány száz méternyire robbant, s a robbanás pillanatában a bank lépcsőjén ülő ember a fény- és hősugárzás hatására teljesen megsemmisült. A gránitlépcső világosra színeződött, ahol pedig az ismeretlen ember ült, ott sötétebb folt maradt vissza, mert teste felfogta a fény- és hősugarakat. Tudósok, bombák Az atombomba kiváló tudósok, kémikusok és fizikusok hosszú kutatómunkájának eredménye: az első olyan fegyver, amely tervszerű tudományos kutatás terméke. Ismert adatokra kell emlékeztetnünk. A német Otto Hahn és Fritz Strassmann 1938 decemberében a Berlin-Dahlem-i Kaiser Wilhelm Institutban az urán neutronokkal való besugárzásával előidézte a nagy energiájú maghasadást. Az USA-ban 1939 óta nemzetközi hírű kutatók, köztük Albert Einstein dolgoztak sok ezer munkatárssal a maghasadás létrehozásán. 1942. december 2-án az Olaszországból kivándorolt Enrico Fermi Chicagóban üzembe helyezte a világ első atomreaktorát, amely az U 235 hasításával bebizonyította a folyamatos láncreakció lehetőségét. Az atombomba előállítása költségeit és a résztvevők számát tekintve is óriási méretű vállalkozás volt. Az USA-ban „Manhattan Project” fedőnév alatt folyó kutatások költségei kétmilliárd dollárra rúgtak, és 36 000 vállalatnál összesen 600 000 tudós, mérnök és munkás dolgozott ennek a korábban elképzelhetetlen munkának a megvalósításán, de közülük legfeljebb minden ezredik tudta, hogy mi a cél. A nehézségeket két további adattal lehet illusztrálni: a Hanfordban felállított atomreaktor működtetéséhez 4 tonna abszolút tisztaságú grafitot kellett előállítani, az Oakridge-i izotópszétválasztó berendezésbe pedig olyan szűrőket kellett beépíteni, amelyeknek minden négyzetcentiméterén 775 millió nyílás volt. 1944 elején, amikor a siker még nem látszott biztosnak, Leslie R. Groves vezérőrnagy, a Manhattan Project katonai igazgatója megbízta a princetoni egyetem professzorát, Henry De Wolf Smyth-et, hogy írásban foglalja össze a tudnivalókat az atomfegyverről és létrehozásának szakaszairól. Az amerikai nemzetnek szánt beszámoló 1945. augusztus 2-ára készült el, haladéktalanul kinyomtatták. Augusztus 12-én, egy vasárnap reggelén átadták az újságoknak, másnap pedig könyvecske formájában forgalomba hozták. 35 centért bárki szabadon hozzájuthatott. A Smyth-jelentés elkészültének időpontjában a Manhattan Project katonai és tudományos vezetői már nyugodtak voltak. Július 16-án, az Új-Mexicó-i sivatagban, Alamogordo közelében kipróbálták az új fegyvert. A kísérleti robbantás sikerült, az atombomba bevethető állapotba került. El kellett tehát dönteni, hogy bevessék-e a megmaradt egyetlen ellenfél, Japán ellen. Dönteni kellett abban is, hogy közöljék-e a titkot a Szovjetunióval, s ha igen, milyen formában? Harry S. Truman, korábban Missouri állam szenátora, 1945 januárjától az USA alelnöke, majd Roosevelt 1945. április 12- én bekövetkezett halálától elnöke, a július 17-én kezdődött potsdami konferencia folyamán, július 24-én Churchill jelenlétében tájékoztatta Sztálint az új, rendkívüli robbanóerejű bombáról, de nem mondta meg, hogy atomfegyverről van szó. A közlésre Sztálinnak egyetlen arcizma sem rándult meg, amiből a két nyugati vezető azt a következtetést vonta le, hogy nem értette meg, milyen új fegyverről van szó. Valójában Sztálin tudta, hogy az amerikaiak atombombát próbáltak ki, és mint többek között G. K. Zsukov marsall emlékirataiból is tudjuk, a szovjet küldöttség szálláshelyén az ő jelenlétében beszélt is erről Molotov külügyi népbiztossal. Sztálin kijelentette: „Még ma beszélni kell Kurcsatovval a mi munkánk meggyorsításáról.” Kurcsatov, Igor Vasziljevics, akadémikus, 1933-ban, harmincéves korában kezdett atomfizikával foglalkozni. Irányításával a Szovjetunióban 1944-ben ciklotront helyeztek üzembe, majd 1946-ban — Európában elsőként — atomreaktort. Az amerikai felderítőszolgálat már 1945 októberében értesüléseket szerzett a Szovjetunióban folyó hatalmas atomkutatási programról, 1949 augusztusában pedig bejárta a világot az első szovjet atombomba kipróbálásának híre. 1949 folyamán a Kínai Népfelszabadító Hadsereg befejezte az ország területének felszabadítását. Még ennek teljes megvalósulta előtt, 1949. október 1-én megalakult a Kínai Népköztársaság. A szovjet atombomba híre és Kína „elvesztése” az USA- ban külső halálos fenyegetés érzetét keltette. Fokozták az atomfegyverkezést, másfelől pedig a már korábban elkezdett kommunistaellenes hajszát, amit most az atomkutatásban tevékenykedőkre is kiterjesztettek. Vizsgálóbizottság elé idéztek baloldali, vagy ilyennek minősített embereket, sokan állásukat vesztették el, másokat letartóztattak és elítéltek. Ez a hisztéria a Rosenberg házaspár 1950 nyarán történt letartóztatásában, egy évvel későbbi elítélésében, majd 1953 nyarán végrehajtott kivégzésében tetőződött. Az atombombák sorozatgyártása és felhalmozása más, mindenki által ismert adatokhoz vezet bennünket. Az új atombombák katonai hatásának kipróbálására az USA 1947 nyarán a Csendes-óceán térségében kísérleteket kezdett. A Marshallszigetekhez tartozó Bikini fölött június 30- án repülőgépről ledobott bombával légköri kísérletet végeztek, ami csak félig-meddig sikerült. Július 24-én egy újabb atombombát 30 m mélységben, a víz alatt robbantottak, hajók között. 3—4 km átmérőjű vízoszlop keletkezett, ennek fényképe akkor bejárta a világsajtót és azóta is az atomkísérletek jelképe. Több nagy hajó elsüllyedt, mintegy 30 súlyosan megrongálódott. Ezek fedélzetén még négy nap múltán is veszélyes radioaktivitást mértek. 1953 tavaszán a nevadai sivatagban végrehajtott amerikai robbantások nagymérvű környezetszenynyezést okoztak; a talaj több száz kilométeres körzetben radioaktívvá vált. Az egy évvel később innen 250 km távolságra forgatott, Dzsingisz kán életéről szóló film készítésében részt vevő 220 személy közül 1980- ig 91 rákban meghalt, köztük John Wayne és Susan Hayward színészek, Dick Powell rendező. A felvételekre akkor szüleiket elkísérő gyerekek közül többet ugyancsak rákos megbetegedés ért. Atom, hordozók Az atombomba kezdeti típusát nem lehetett volna a harctéren bevetni. A szállítására kizárólagosan használható négymotoros nehézbombázókkal alacsony támadást sem az elhárító fegyverek tüze, sem a saját bomba robbanása keltette veszélyeztetettség miatt nem lehetett végezni. A húszezer vagy még ennél is több tonna hagyományos robbanóanyag erejű robbanás veszélyeztette volna a saját csapatokat, de az ellenség katonáinak és a haditechnikájának megsemmisítése sem igényelte ekkora bomba bevetését. A bomba tömegét tehát csökkenteni kellett, hogy célba juttatása könnyebb, robbanóereje pedig kisebb legyen. Kézenfekvő megoldásnak elsőként a nehéztüzérség meglevő lövegeinek felhasználása kínálkozott. Az ötvenes évek elejére az amerikaiaknak sikerült egy 28 cm átmérőjű gránátban atomtöltetet elhelyezni. Ennek a gránátnak a kilövésére azonban egy nagy tömegű, csak két különleges nyergesvontatóval mozgatható ágyúra volt szükség. Az „Atomic Anne”-nak becézett löveg szovjet megfelelője a moszkvai díszszemlén 1957-ben jelent meg lánctalpas, tehát önjáró kivitelben. A későbbi években az atomtöltetek tovább zsugorodtak. Az US-haderő 1963- ban rendszeresítette az ugyancsak önjáró, 175 milliméteres atomgránát kilövésére alkalmas nehéz tábori ágyút, valamint a 203 milliméteres nehéz tábori tarackot. Ezeknek a tüzérségi lövegeknek a lőtávolsága elérte a 30 kilométert, az atomtöltet robbanóerejét pedig sikerült egy kilotonnával, azaz ezer tonna hagyományos robbanó- 4