História 1985
1985 / 1. szám - FIGYELŐ - BENDA KÁLMÁN: Az "áruló" Károlyi Sándor - GLATZ FERENC: Egy vödör víz, avagy találkozásaim az árulókkal
A terv merész volt, hiszen a csapatok több száz kilométerre távolodtak volna el ellátási bázisuktól, az élelmiszer-raktáraktól. Amellett az ausztriai belső ellenállás is ismeretlen veszélyeket rejtett. Marcin felismerte, hogy milyen fontos a magyarokkal való együttműködés. Rákóczi hadműveleteit is a franciákkal való együttműködés irányította. A kuruc hadak - még mielőtt uralmukat Erdélyben és az ország déli részén biztosították volna - nyugatnak fordultak és Bécs irányába törtek előre, 1704 első napjaiban pedig átkeltek a Dunántúlra, hogy megszállják az osztrák határ mentét, és így biztosítsák a franciákkal való együttműködés feltételeit. Hadjáratuk számottevő császári erőt kötött le. A francia sereg közben a Duna völgyén nyomult kelet felé, s ebben az időben már Passaunál volt. A kettős támadás katasztrofális helyzetbe hozta Bécset. Ahogy a bécsi holland követ jelentette: „úgy tűnik, a császári ház uralma végveszélybe került, s az egész katonai szervezet szétesik.” Hacsak - tette hozzá - valami váratlan esemény nem jön közbe. A váratlan esemény bekövetkezett: Miksa Emánuel bajor választófejedelem Passau elfoglalása után nem folytatta az előnyomulást Bécs felé, hanem serege egy részével Tirolba kanyarodott, ahol a belső ellenállás hónapokra megbénította katonai tevékenységét, miközben Vendome marsall a sereg másik részével várakozásra kényszerült, így felvonulhattak a holland-angol szövetséges csapatok, Marlborough herceggel az élükön. Az erők kiegyenlítődtek, s 1704. augusztus 13-án a höchstädt-blenheimi csatában a szövetséges seregek Savoyai Eugén és Marlborough vezetésével nagy győzelemmel megállították a francia előnyomulást. 1705-ben a hadihelyzet azután minden együttműködési lehetőséget keresztülhúzott. A franciák visszavonultak előbb Németalföldről és Itáliából, majd Bajorországból is. 1707-ben pedig a szövetséges csapatok már francia területen harcoltak. A szabadságharc tehát katonailag magára maradt. Franciaország meggyöngülése arra késztette Rákóczit, hogy másutt keressen támogatást. Követei sorra járták az európai udvarokat. Megkeresték a porosz királyt, jártak a dán udvarban, s ismételten jelentkeztek XII. Károly svéd királynál - de eredményt sehol sem értek el. A porosz és a dán királyság érdekei egyaránt a császárral való jó viszonyt írták elő, bár titokban mindkét udvar rokonszenvezett a magyar protestánsokkal. XII. Károly már Lengyelországban hadakozott Nagy Péter orosz cárral és II. Ágost lengyel királlyal, így érthető, hogy továbbra sem kívánta súlyosbítani helyzetét azzal, hogy a magyarok miatt szembekerüljön a Habsburgokkal. Hosszas habozás után ekkor határozta el a fejedelem, hogy megpróbálja a török Porta támogatását megnyerni. A külpolitikai elszigeteltség volt az egyik fő oka, hogy Rákóczi1706-ban Nagyszombatban tárgyalásokat kezdett a császári udvarral. Bécs azonban a magyar követelések legtöbbjének teljesítése elől elzárkózott. 1707-ben Rákóczi előtt új külpolitikai lehetőség tűnt fel. I. Péter orosz cár a XII. Károly svéd királlyal folyó háborúban elszigeteltnek érezte magát. Korábbi szövetségesét, II. Ágost lengyel királyt a svédek kiszorították országából, s helyébe XII. Károly saját jelöltjét, Leszczynski Szaniszlót ültette. A lengyel rendek sandomierzi konföderációja az oroszokhoz fordult támogatásért. A cár Leszczynskivel szemben Rákóczit jelölte a lengyel trónra; ebben az értelemben jött létre Péter és a fejedelem közt az 1707. évi varsói szerződés. Rákóczi vállalta, hogy ha az országgyűlés megválasztja, elfogadja a lengyel trónt, a cár pedig katonai támogatást ígért erre az esetre a császár ellen. A svéd katonai erő azonban néhány hónap alatt tárgytalanná tette a szerződést. Igaz, a poltavai csatában, 1709. július 8-án Péter cár megsemmisítette XII. Károly hadseregét, s ezzel döntő vereséget mért a svéd katonai nagyhatalomra. A külpolitikai helyzet azonban nem Magyarország javára, hanem ellenére módosult. Lengyelországba visszatért a Habsburg-barát II. Ágost, s - mivel a Baltikumért folyó harc még nem fejeződött be - I. Péter is a császárral való jó viszony fenntartására törekedett. 1710 novemberében a Porta hadat üzent Péter cárnak, így a külpolitikai helyzet még inkább a császárral való jó viszonyt írta elő az orosz politika számára. Moszkva nem kockáztathatta, hogy a magyarok miatt szembekerüljön Béccsel, s az a Portát támogassa. Más lett volna a helyzet, ha Rákóczi fegyveres segítséget tud adni a cárnak a törökök ellen, vagy a franciák révén békét közvetít a Porta és Péter között. Az 1708 őszi trencséni csata azonban megtörte a kuruc hadsereg erejét, Rákóczi már a császári csapatok előnyomulását sem tudta feltartóztatni, nemhogy még mást segítsen. XIV. Lajos pedig elzárkózott az oroszok és svédek közti közvetítés elől. A teljes külpolitikai elszigeteltséghez járult a magyarországi belső helyzet erős romlása. Az ország a nyolcéves háborúban elpusztult, lakossága belefáradt a küzdelembe, a hadakat pestisjárvány tizedelte. A kezdeti felismerés igazolódott: a szabadságharc pusztán saját erejéből nem győzhet. Persze a császári sereg sem volt sokkal jobb helyzetben. Pálffy tábornagy jelentéseiből tudjuk, hogy náluk is fogytán volt az élelem - főleg a lovaknak nem tudtak mit enni adni -, s a járvány ugyanúgy tizedelte őket is. Mégis más volt a császári sereg helyzete. Az ország háromnegyed része már újra az ő kezén volt, így az élelmezés, az utánpótlás és az újoncozás szempontjából helyzete előnyösebb. Egyébként sem csak Magyarországra támaszkodhatott, utánpótlási bázisként az egész monarchiára számíthatott. Mindez azokat igazolja, akik úgy vélték: ki kell egyezni a bécsi udvarral. •1 -1 -ben a megegyezés gondolata 1/11 kerekedett felül bécsi politikai körökben is. A kuruc hadak, ha megfogyva is, de még fegyverben álltak, leverésük sokáig elhúzódhatott. A császári politika pedig presztízsokokból súlyt helyezett rá. II. Rákóczi Ferenc * Vö. Perjés Géza: Hadsereg, háború, élelemellátás. História, 1984/5-6. szám 4