História 1988
1988 / 1. szám - KÁKOSY LÁSZLÓ: Az egyiptomi államigazgatás
Folytatás a 2. oldalról értelmiségből a világi hivatalnokréteg, s milyen óriási ennek befolyása az újkori európai kultúra és az államrendszerek születésére. Hintze máig alapvető tanulmánya feltérképezi e réteget hivatása és társadalmi besorolódása szerint. Szól az állami hivatalnokokról, a közigazgatási elöljáróság tisztviselőiről, a bírósági alkalmazottakról, a katonaság tisztjeiről, a tanárságról, a közüzemek /posta, vasúthálózat/ technikai tisztviselőiről és a városi körzeti autonómiák hivatalnokairól; és szól a magánhivatalnokokról, akik a mind erősebbé váló magángazdaságban szolgálnak. Vajon történetírásunk nem túlságosan régimódi-e, amikor tematikáiban még mindig az állami—nemzeti összeütközésekre, politikai-párttörténeti csetepatékra összpontosít, s ezért nem tud választ adni századvégünk társadalmát izgató kérdésekre? Arra: vajon igaz-e, hogy ezen apparátus—hivatalnoki rend szerepe a korszakváltásoknál reakciósra fordul? Míg részben fenntartója, letéteményese az emberi együttélés kereteit adó intézményeknek - a folyamatosság biztosítója -, ugyanakkor rabjává is lesz a maga által kitermelt régi szabály- és törvényrendszereknek. S hogy konzerváló erőként lép fel minden új törekvéssel szemben? Egyáltalán: a 20. század végi európai társas élet nincs-e túlszervezve? Nincs-e az egyének élete túlságosan részletezett szabályozásnak alávetve? Ahogy a pontosan szervezett tudás- és tapasztalati anyag állandó jelenléte biztosítója volt az újkori európai kultúra kiemelkedésének, most nem válik-e az évezredes örökség az egyéni elgondolások kibontakozásának akadályozójává? XI. A bürokrácia társadalomszervező erejének eszköze az írásbeliség. Minden európai nyelvben a "hivatal"-lal, "irodá"-val, "tisztség"-gel összefüggő szóban megtalálható a francia "büro", eredeti jelentésében "íróasztal" szó. Mint ahogy a modern állami hivatalnokrendszer is a francia újkori államszervezetet tekintette példájának. A franciaországit, ahol a 13. század folyamán az európai tömeges írásbeliség kialakult. Az írás a legerősebb szervezőeszköze a társadalomnak, állandósuló birodalmak elképzelhetetlenek nélküle az emberiség történelmében. A váltás a teljes szóbeliségről az írásbeliségre a tűz meghódításának jelentőségével vetekszik az emberiség történelmében. Az írás /mind a képi, mind a betűírás/ teszi lehetővé a munkafolyamat állandóságának megszervezését, ennek köszönhető névsorok, ellenőrző listák készítése, a rendszeresség, ellenőrizhetőség, s az írásba foglalás az egyetlen biztos módja a hagyomány, azaz a tapasztalati anyag megtartásának. Nem vész el az egyszer már "kitermelt" ismeretanyag. Az írást az emberi munkavégzés szervezettségének, összhangjának és az együttélés állandósulásának igénye fejleszti ki. Az "írnok" a társadalom szervező-funkcionáriusa, vagy a szervezők elsőszámú munkatársa. S a legtökéletesebb a gondolat kifejezésére, hagyományozására az európai betűírás. Volt olyan történetírói felfogás, amely ebből vezette le az európai kultúra kiemelkedését. Mi késztette arra az európai népeket, hogy a nehézkes, csak egy szűk réteg /elsősorban papok, egyházi személyek/ birtokolta írásmesterséget a 13. századtól hirtelen átalakítsák fürge kézmozgású folyóírássá? Amely már köznapi célokra használatos és mindennapi módon elsajátítható. Lehetséges indíték: az európai államok rendszerében az adott területek átfogása állandó igazgatással? Vagy az élénkülő csere- és pénzüzletek szabályozásigénye?A kérdésre máig nincs egyértelmű magyarázata a történettudománynak. Mint ahogy azt sem tudja felbecsülni: számszerűleg hogyan alakul a 13. századtól az írni tudásból és így a hivatalnoki munkából élők száma és súlya? Arról már inkább van áttekintésünk: a 17-19. században a hivatali rendszer kiépülése hogyan hozza magával az ún. polgári állam fejlődését, az államterület egészét átfogó hivatalszervezetet /igazgatás, technika, egészségügy/, majd politikai képviseleti rendszert.A történettudomány előszeretettel beszél "aktakorszak"-ról, jelezve: a nehézkes középkori oklevelezéssel szemben a tömeges írásbeliség, az akta lesz az ügyintézés alapja. Az állam és a magángazdaság írásbelisége hogyan neveli fel önálló társadalmi erővé azt a műveltségéből, tudásanyagából élő réteget, amelyik legfőbb harcosa lesz a modern polgári-képviseleti államrendszereknek! Azután: a kötelező írni és olvasni tudás bevezetésével állami vagy magánhivatalnok lesz a "tanár"; az út, a posta, a közüzemek működtetésével a "mérnök"; a közegészségügy fejlesztésével az orvos... Az írástudó, műveltségőrző és örökítő szakember, az értelmiségi immáron biztos fizetésű, de az adminisztráció kötelékeibe besorolódó hivatalnokká lesz... Azután: az akták, hivatali előírások "behálózzák" a modern társadalmak napi életét, azok az egyén szintjén is "elbürokratizálódnak". A modern történettudomány hiányossága, hogy napjaink kérdésállítására nem készült fel e téren sem. Vajon hogyan alakul ki e társadalom fölé emelkedő hivatalnokrétegben a hit, ő a közösség dolgainak letéteményese. A szervező-irányító tevékenység hozamának növekedése a munka- és életfolyamatokban? Vagy általában a szellemi tényező szerepének nyilvánvaló erősödése? "Kormányok, vezetők, sőt a pártok is feltámadhatnak, megbukhatnak, az adminisztráció marad" - fogalmazzák meg. Ugyanakkor rendelkezünk kutatással arra vonatkozóan: azzal, hogy az államszervezetek gyakorlatilag a teljes értelmiségi tevékenységet a maguk miniszteriális ellenőrzése alá vonták /az egyetemi tanár, a kutató, sőt az író is bármikor megfenyíthető állami alkalmazott lett/, nem szorítják-e talán tudomásul sem vett korlátok közé az annyira kívánatos független gondolkodást? Az újkori európai kultúra nagyszerű fejlődésének egyik titka volt, hogy az értelmiségi szervező tudást eltartotta, hivatalosan elismerte, állami biztosítékokat adott számára. De vajon azzal, hogy az értelmiségit csak hivatalnokként kezeli, nem emel-e gátat a kultúránk fejlődését biztosító megújító elgondolások megszületése, napfényre kerülése elé? Vajon szükségszerű, hogy az írásbeliség, az írásgondolkodás általános elterjedtsége után is az ügyintézés ne háruljon mindjobban az állampolgárra, hanem továbbra is a társadalom fölé emelt hivatalnok-apparátus számát növelje? Vajon igaz, hogy a hivatalnok-apparátus azért akar az ügyintézés titkának birtokában maradni, hogy a társadalom feletti adminisztratív uralmát megőrizze? Vajon az, hogy a mikrochipek világában a hagyományos írásbeliséget a munkafolyamat és közösség szervezésében az új eszköz, a számítógép válthatja fel, mennyiben csökkentheti ,vagy alakíthatja át a hivatalnok-szervezetet? S vajon a szervezéstechnika változása mellett egy új típusú társadalmi-politikai nyilvánosság programja mennyire követeli meg ugyancsak egy, a munkavégzési-közösségszerveződési igényekhez visszaidomuló bürokrata társadalom kifejlődését? III. A modern bürokrácia legdinamikusabb csoportja a politikai, ennek is legmozgékonyabb része a pártbürokrácia. Láthattuk: az Írástudó, a hivatalnok kezdettől a társas munka és együttélés szervezésének nélkülözhetetlen részeként emelkedett ki a társadalomból. A modern kori hivatalnok, a bürokrata joggal és büszkén mondhatta: ő szakmunkása a hivatalnak. 15 szakbürokrata. A politika - mint a közösség életének szakszerű irányító ereje a 20. században e szakhivatalnokok együttesére támaszkodik. A 20. század politikai életének legjellemzőbb új vonása a hatalomért folytatott harc tömegessé szélesedése. Intézményes keretei a modern politikai pártok, melyek létrehozzák a maguk kodifikált célegyüttesét követő bürokráciát, a pártapparátust. A pártbürokrácia nem szakbürokrácia, hanem a politika "általános" irányának letéteményese. Óriási méretűvé diktatórikus államrendszerek fejlesztik. A diktatúrák a társadalmi élet totális, azaz teljes átpolitizálásának igényével lépnek fel, és ezt a politikai totalitást az uralkodó párt mindent meghatározó eszközével kívánják elérni. A pártbürokrata az "általános politi-