História 1994
1994 / 1. szám - HÁBORÚS BŰNÖK ÉS PEREK - BORUS JÓZSEF: Hadüzenetek nélkül a második világháborúban
Bűnök és bűnösök számbavétele A szövetségesek már jóval a háború vége előtt tárgyalni kezdtek a nácik sorsáról. Nem volt hiány a drasztikus tervekből. Ilyen volt pl. Sztálin félig-meddig komoly javaslata 50 ezer német vezérkari tiszt (sohasem volt ennyi) agyonlövésére gyorsított eljárás után. Vagy ilyen volt Churchillé a fő náci háborús bűnösök gyors kivégzésére. Mégis a józan ész diadalmaskodott, és főleg az amerikaiak követelték egy nemzetközi bíróság felállítását. Ez megbüntetné majd az egyes személyeket és megbélyegezné azokat a bűnös szervezeteket, amelyeket vezettek. A leglényegesebb az volt, hogy az amerikaiak az agresszió törvényen kívül helyezését várták a bíróságtól és egy olyan ígéretet, hogy mostantól (1945-től) azok a vezetők, akik agressziót készítenek elő vagy hajtanak végre, elnyerik méltó büntetésüket. Az első világháború után a britek követelték egy nemzetközi bíróság létrehozását, míg az Egyesült Államok ellenezte az elképzelést. Ezúttal (1945-ben) az amerikaiak ösztökélték a vonakodó Nagy-Britanniát. A szovjetek és a franciák sem lelkesedtek a bíróság felállításáért. Ám az amerikai presztízs és hatalom akkor még olyan nagy volt, hogy érvényre tudták juttatni elképzelésüket. Az 1945. augusztus 8-i Londoni Egyezmény létrehozta a törvényszéket és körülhatárolta a jogkörét. Összeállította a bűntetteknek azt a híres listáját, melynek alapján a német vezetőket később bíróság elé állították: 1. Támadó háborúk megtervezése, előkészítése, kezdeményezése és viselése; 2. Egy olyan általános tervben történő részvétel, amely a fentiek közül bármelyiknek a megvalósítására irányul (az első két kategóriára „a béke ellen elkövetett bűntettként” utaltak); 3. Háborús bűnök. E széles kategória magában foglalta a gyilkosságot, a polgári személyekkel való rossz bánásmódot vagy azok Németországba történő deportálását rabszolgamunka céljából; a hadifoglyok ellen elkövetett bűnöket, túszok megölését, városok és falvak kifosztását vagy indokolatlan lerombolását, ill. a katonai szükségletek által nem diktált pusztítást; 4. Az emberiség ellen elkövetett bűnök, amely egy új elgondolás volt, és a háború előtt vagy alatt, politikai, faji vagy vallási alapon civilek ellen elkövetett embertelen cselekedetekre vonatkozott. Ezek a bűnök a bíróság jogköre alá estek „függetlenül attól, hogy az elkövetés helye szerinti ország saját törvényeit megszegték-e vagy sem”. A harmadik pontot nyilván arra szánták, hogy el lehessen járni azok ellen, akik a megszállt területeken, vagy a Kelet-Európából Németországba hurcolt rabszolgamunkásokkal szemben követtek el bűnöket. A negyedik pont Németországban elkövetett bűnökre, illetve a faji, vallási vagy más alapon elkövetett üldözésre vonatkozott. Az amerikai Legfelső Bíróság bírája, Robert H. Jackson volt az, aki a legtöbbet tette ezeknek a kategóriáknak a kidolgozásáért, és egyben ő volt a per amerikai főügyésze. Jackson a második pontra, nevezetesen az agresszióra történő összeesküvés bűnére helyezte a fő hangsúlyt. A brit ügyészek egyetértettek ezzel a felfogással, míg a franciák úgy érezték, hogy az agresszió megbüntetése „ex post facto törvénykezés”: szívesebben mondtak volna Németország fölött ítéletet kizárólag háborús bűnök miatt és az emberiség ellen elkövetett bűnök címszava alatt. Végül, Taylor szerint a szovjetek úgy érveltek, hogy az 1945. februári jaltai kán- 4 Hadüzenetek nélkül a második világháborúban Az 1907. október 18-án Hágában aláírt nemzetközi egyezmény alapján az ellenfélt a harccselekmények megkezdése előtt világosan tájékoztatni kell. Ezt az egyezményt már az első világháborúban is megszegték — még inkább a másodikban. A németek és szövetségeseik hadüzenet nélkül, meglepetésszerű támadással remélték megszerezni a háború sorsát számukra kedvezően eldöntő fölényt. A második világháborút kirobbantó hitleri Németország 1939. szeptember 1-én, 4.45-kor meglepetésszerű, sikeres légitámadást intézett Lengyelország ellen. A propagandasztikus előkészítést nem a leggondosabban csinálták, mert Hitler a lengyeleket a háború kiprovokálásával vádoló, őket agresszornak minősítő, a háború megkezdését bejelentő beszédében tévesen ezt mondta: „5.45 óta visszajövünk!” Lengyelország német megtámadása miatt Nagy-Britannia és Franciaország ultimátumban követelte a hadműveletek leállítását, ellenkező esetben hadat üzennek Németországnak. Ez utóbbi szeptember 3-án be is következett, de a francia és a brit fegyveres erők tétlenek maradtak. Hadüzenet nélkül kezdte meg szeptember 17-én támadását Lengyelország ellen a Szovjetunió, a Fehérorosz és az Ukrán Front is. Ezt ugyan a szovjet kormány jegyzékben tudomására hozta a moszkvai külföldi misszióknak — egy időben csapatai megindulásával. Ugyanezen a napon Molotov nyilatkozatban jelentette ki, hogy a Szovjetunió „respektálja” Finnország semlegességét. Néhány héttel később viszont a finneket már Moszkvába invitálták tárgyalásokra, de nem megegyezés született, hanem bejelentés nélküli szovjet támadás november 30-án. A sort a németek folytatták Dánia és Norvégia 1940. április 9-én megkezdett elfoglalásával. Egy hónap múlva, május 10-én 5.35-kor indult a nyugati hadjárat, az ősszel hadat üzent Franciaország mint végső cél ellen, de luxemburgi, holland és belga területeken keresztül, az ezen országoknak szóló hadüzenet nélkül. Olaszország csak akkor lépett be a háborúba, amikor a német győzelmek alapján Mussolini már attól félt, hogy neki semmi sem marad, így támadta meg 1940. június 10-én Franciaországot, majd a német babérokat megirigyelve, de Hitler balkáni terveit keresztezve, október 28-án Görögországot, ahol a remélt gyors győzelem helyett vereség várt rá. Hitler emiatt kénytelen volt elhatározni az olaszok megsegítését Görögország ellen. Terveit az 1941. március 27- én Belgrádban kirobbant tengelyellenes puccs módosította. Jugoszlávia és Görögország ellen a német csapatok április 6-án indultak meg, a többször már bevált módon, meglepetésszerű, pusztító légitámadásokkal vezetve be hadműveleteiket. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy a német csapatok ugyanígy, tehát előzetes ultimátum vagy hadüzenet nélkül támadták meg a Szovjetuniót. Itt az időpont, június 22., volt a meglepetés, mindenekelőtt Sztálin számára, aki az utolsó pillanatig hiába reménykedett az időnyerésben. És végül a japánok támadása Pearl Harbour ellen 1941. december 7-én, jelentéktelen saját veszteségekkel, súlyos csapás a csendes-óceáni amerikai flottára. Az eredmény azonban részleges lett, mert a legfontosabbnak minősített két amerikai repülőgép-hordozó nem tartózkodott a kikötőben. A második világháború ezen, többségükben meglepetésszerű támadásai az agresszornak csak átmeneti sikert hoztak. A végső kimenetelt ilyen módon egyetlen alkalommal sem sikerült a kívánt mértékben befolyásolni. BOROS JÓZSEF