História 1995
1995 / 1. szám - ENGEL PÁL: A középkori Bosznia
A Bíborbanszületett Konstantin (905-959) Bizánci császár, nevének jelentése: „a bíborteremben született”, vagyis akkor, amikor atyja már a trónon ült. Atyja, Bölcs Leó császár halála után (912) rövid ideig nagybátyja kerül a trónra, majd a kiskorú Konstantin mellett régenstanács irányítja a birodalom ügyeit. 25 évig apósa, Romanosz Lekapinosz a hatalom birtokosa, Konstantin csak névleges uralkodó. 945-től válik egyeduralkodóvá, VII. Konstantin néven. A sokat betegeskedő császár már fiatal éveiben is érdeklődött az irodalom és a tudományos művek iránt. Ez trónra lépése után kiteljesedett. Tudósokat gyűjtve maga köré külpolitikai, diplomáciai, közigazgatási, orvosi, mezőgazdasági kézikönyvek, anyaggyűjtések összeállítását indította meg. Ezek közé tartozik a 950 körül fia (Romanosz) számára készített „A Birodalom kormányzása” c. műve. Ebben megpróbálta felkészíteni jövendő utódját a birodalmi külpolitika alapkérdéseire, a birodalom közelében élő népekkel folytatott diplomáciai kapcsolatokra, bánásmódra. Az utókor számára ez a „diplomáciai kézikönyv” becses történeti forrássá válik, hiszen adatokat tartalmaz a korai magyar, orosz, besenyő, kazár, délszláv, örmény, grúz történelemre vonatkozóan. A Birodalom kormányzása (részlet) A szerbekről és a földről, melyen most laknak. Tudnivaló, hogy a szerbek a kereszteletlen szerbektől származnak, akiket fehéreknek is neveznek, s akik Turkián túl azon a helyen laknak, melyet ők Borki-nak neveznek, s ahol szomszédos velük Frankország, úgyszintén a fehérnek is nevezett kereszteletlen Nagy Horvátország is; tehát eredetileg ezek a szerbek is ott laktak. (...) A „szerbek” a rómaiak nyelvén „szolgák”-at jelent. (...) Ezt a nevet azért kapták a szerbek, mivel a rómaiak császárának szolgái lettek. (...) A megkeresztelt Szerbiában levő lakott városok: Desztinikon, Tzernabuszkéi, Mejarétusz, Dreszneík, Leszník, Szalinesz, és Boszona területén Kátéra és Desznik. A horvátokról és a földről, melyen most laknak. A horvátok, akik most Dalmáciában laknak, a kereszteletlen s a fehéreknek is nevezett horvátoktól származnak, akik Turkián túl, Frankországhoz közel laknak és a kereszteletlen szerb szlávokkal határosak. A „horvátok” a szlávok nyelvén annyit jelent, mint „sok földet birtokolók”. Ezek a horvátok menekültekként jöttek Herákliosz császárhoz, még mielőtt a szerbek ehhez a Herákliosz császárhoz menekültek volna, abban az időben, amikor az avarok kiűzték onnan a rómaiakat, akiket Diokleciánusz császár Rómából vitt és telepített oda... kövezett út, amelyek a középkoron át használatban maradtak. Amikor a 600-as években a szerb-horvát beköltözés végbement, a Kárpát-medencében már az avarok uralkodtak, és igen valószínű, hogy a vándorlás az ő közreműködésükkel folyt le. Az avar fennhatóság emlékét őrzi a bán méltóságnév, amelyet a nagy avar hódító, Baján kagán nevéből származtatnak, és később, a középkorban Horvátország és Bosznia uralkodóit, ill. kormányzóit jelölte. Egyébként azonban a bevándorlást követő első évszázadokról nagyon keveset tudunk. A beköltözők magukkal hozták és még századokig őrizték ősi nemzetségi szervezetüket. E szervezet alapja a szóbeliség, a fiági vérrokonok szoros összetartozása és a legöregebbek hagyományos tekintélye. Egy-egy völgy vagy vidék élén valószínűleg kezdettől fogva örökletes nemzetségfők, zsupánok álltak, akiket amolyan helyi törzsfőnökként kell elképzelnünk, szilárd és tartós politikai szervezet — állam — azonban sokáig nem jött létre. Annyi sejthető, hogy a vidék a 9. századtól bolgár, majd bizánci fennhatóság alá tartozott, de a múltat egyébként az a fajta homály üli meg, amely a történelem előtti korok sajátja. Maga a Bosznia név először 950 táján merül fel futólag egy szerbek lakta vidék neveként, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár jól ismert politikai kézikönyvében, abban, amelynek a honfoglaló magyarság nevezetes leírását is köszönjük. Kereszténység és eretnekek A kereszténység elterjedése itt jóval megelőzte az államalakulás korát. Kelet felől valamikor 900 táján a bizánci szertartású, szláv rítusú orthodoxia szivárgott be, Horvátország és Dalmácia felől pedig a latin — a későbbi terminológia szerint katolikus — kereszténység. A középkor folyamán az utóbbi volt az aktívabb, egyházi szervezete azonban csak évszázadok múlva, a bosnyák államalapítás után kezdett kiépülni. Az uralkodók ezután többnyire szintén katolikusnak vallották magukat, de okleveleiket mégsem latinul, hanem szláv nyelven és cirill betűkkel állíttatták ki. Időközben megjelent a színen egy harmadik felekezet, a bogumilizmus, amely 1200 körül bukkant itt fel, és amely a középkori Boszniának mindvégig, amíg fennállt, sajátos színezetet adott. A bogumilok tanai végeredményben a kereszténységre nyúltak vissza, de oly távolra kerültek a hivatalos tanítástól, hogy legalábbis Nyugaton a legveszélyesebb eretnekek között tartották őket számon. Ez végül is érthető, hiszen egyebek között tagadták magát az egyházi hierarchiát, amelyen a kereszténység uralma nyugodott, és azt ugyanúgy az „ördög művének” tekintették, mint sok egyebet, ami a hívők mindennapi életét szabályozta, például a házasság intézményét. Franciaországban és Itáliában, ahol kathar és albigens néven váltak ismertté, az egyház a 13. században kiirtotta őket, de Boszniában a török hódításig sikerült fenntartaniuk magukat. Hogy mármost a tanításaik nyugatról érkeztek-e ide, avagy megfordítva, épp itt, a Balkánon volt-e a nyugat-európai katharok őshazája, az ma már eldönthetetlen. A bogumil kérdés, mint kritikus pont, a középkoron át napirenden maradt mind Bosznia, mind a római egyház történetében. A 12. században megerősödő pápaság ide is szerette volna kiterjeszteni fennhatóságát, a katolikus hierarchia ki- Az első bosnyák oklevél, 1189 II. Kotromanics István pecsétje