Kertészeti lapok 1932
1932-01-01 / 1. szám
8 KERTÉSZETI LAPOK 1932 január 1 A vértetű legyőzése írta: Budai József. Nagy és örvendetes eseménye van a magyar kertészetnek: dr. Jeszenszky Árpád úr telepített Japánból olaszföldre hozott, vértetűt pusztító fürkészdarázs fajtát, mely nálunk tökéletesen meghonosodott (nem behonosodott!) és hihetetlen gyorsasággal kezd a szelek szárnyán terjedni, mindenféle, emberi beavatkozás nélkül is. Pár esztendő még és tökéletesen le lesz győzve országunkban az almatermelésnek egyik legnagyobb ellensége. Dr. Jeszenszky Árpád úr éles szemmel meglátva a fürkészfaj áttelepítésének óriási fontosságát, megelőzve mindenkit, gyorsan és önállóan cselekedett s e cselekedetével örökre beírta nevét a magyar gyümölcsészet történetébe. Néhány évvel ezelőtt történt az áttelepítés, melyet kezdetben mindjárt kétféle veszedelem is fenyegetett. Véletlenül kivágták azokat a fákat, melyeknek vértetes ágaira az első telepítés történt s hozzá az áttelepítést követte a pár év előtt átélt rettenetes hideg tél. Félni lehetett, hogy ez a gonosz tél, a nálunk még nem a klimmatizálódott fürkészeket kipusztítja — mert hiszen más országokban is volt arra eset, hogy hasznos fürkészek áttelepítése nem sikerült. Szerencsére nálunk nem így történt: a fürkészek a hideg telet nemcsak kiállották, de azután hihetetlen mértékben elszaporodtak és ahol megtelepedtek, ott, mint egy varázsütésre, a vértetvek egy-kettőre elpusztultak. Csak az tudja, hogy mit jelent a vértetű legyőzése, ki mint magam, kezdet óta közelről látta végzetes pusztításukat. Mikor 1896-ban miskolci lakos lettem, sokszor kijártam a közel fekvő diósgyőri vasgyárba, hol Bihari főkertész szorgalma és ügyszeretete földi paradicsomot teremtett. Utcasorok, ház körül a kis kertek, tele voltak áldás terhétől földre húzott gyönyörű alma- és körtefákkal. Ma ezekből alig él valami. Csak vastag ágak lefűrészelt csonkjairól előtörő új hajtásokon látunk gyümölcsöt, melyek egy ideig még küzdenek a vértetűvel, a piros alma pajzstetűvel, de a végzetük már meg van pecsételve: ellenségeik erősebbnek bizonyultak, mint a gyümölcsfák. Ott t. i. ahol a jó Istenre bízták a védekezést. Az almafajok, tudvalevőleg, nem egyformán állnak ellen a vértetű pusztításának. Vannak teljesen ellenállók, pl. a Szürke francia renett, Herbert renett, Oelkofeni pepin, Northern Spy. Vannak félig ellenállók és egy egész sereg olyan, mely valóságos vértetű fészek, pl. az Aranypármén és annak minden magivadéka. Az utóbbiakat szintén lehet megvédeni a vértetűtől, évenkénti kétszeri dendrinezéssel, csakhogy ez nemcsak munkát, de költséget is jelent. Arra valók a mi kis szövetségeseink, a fürkészek, hogy a munkát helyettünk elvégezzék és a költségektől is megkíméljenek. A föld feletti részeket eddig is megtudtuk dendrinezéssel védeni a vértetű ellen, de nem a gyökereket, melyeken a vértetű szintén felüti a tanyáját, mégpedig olyan mértékben, hogy e miatt a fa sínlik, sőt ki is pusztulhat. Nemcsak a gyökérnyakon éledik a vértetű, de a gyökérnyaktól több méter távolságra is, főkép a nyirkos, agyagos talajon, miről földforgatáskor meggyőződtünk. Az ideihez hasonló száraz nyarakon még a kapált föld is mélyen megreped s valószínűleg az ilyen repedéseken éri el a kártékony rovar a gyökereket. Vájjon a fürkészek majd ide, a föld alá is követik-e a vértetűket, ezt majd csak a jövő dönti el. Az amerikaiak úgy védik meg a gyökereket a támadástól, hogy a vértetűnek ellenálló Northern Spyból (melynek természetesen a gyökere is ellenálló) nemes gyökerű csemetéket nevelnek s ezekre oltják a többi nemes fajokat. Ezt mi is megtehetjük s ekkor az almafáink föld felett, földalatt egyaránt mentve lesznek a kártékony rovartól; a föld alatt az ellenálló gyökéren támadni nem tudnak, a föld felett majd végeznek velük a fürkésző darazsak. Tudtommal nincsen egyetlen európai faiskolában se bevezetve az említett amerikai eljárás, t. i. nálunk nem oltják ellenálló nemes gyökerű csemetékre a többi fajtákat, hanem vadra és doncinra, mely utóbbi valóságos vértetű fészek, de még a vad sem ellenálló. Jó lenne pedig ezt az eljárást nálunk is meghonosítani, főleg agyagos talajú vidékeken; azért elmondom, hogyan lehet az ellenálló fajokat nemes gyökerűekké tenni s mint ilyeneket gyorsan elszaporítani. A vadra oltott almákat nemes gyökérzetre segíteni könnyű feladat és ez többféle eljárással érhető el. Az első éves oltásokat — mondjuk, a Szürke francia zenettét —, még az első nyáron, mikor a hajtások zöldek, lebuktatjuk. A lehomlított nemes, az oltás felett, a saját fájából gyökeret ver s ha ez megtörténik (rendesen a második évben), akkor kiássuk és a már gyökeres ágakat a vadról levágva, eliskolázzuk. Nyerhetünk nemes gyökerű fákat úgy is, hogy egészen földszint oltjuk a vadat és magasra feldötjük a ráoltott vértetűnek ellenálló nemest, akár csak a krumplit. Két évre így is gyökeret ver a nemes, mikoris ősszel a vadjáról levágjuk. A vértetűmentes nemes almát igen egyszerűen gyökérverésre kényszeríthetjük oly módon is, hogy arasz hosszúságú hajtások végébe, kis ujjnyi hosszú gyökércsonkokat oltunk s az oltás helyét pamuttal jó szorosan körülkötjük. Ezeket az oltásokat aztán fordított földbe úgy ültetjük el, hogy egy ággal lyukat szúrunk a fordított földbe s ebbe oly mélyen ültetjük az oltást, hogy a nemesből csak 1—2 szem maradjon a föld színén. Két év alatt ez eljárással is gyökeret ver a nemes alma, melyet ott helyben be is olthatunk. Mikor aztán a fácskát átültetés alkalmával kiássuk, ha esetleg az alsó oltás alatt a vadgyökerek még élnének, azokat levágva, csakis a nemes gyökerekkel ültetjük el oltványainkat. Gyökereztetésre első, sőt legelsősorban a teljesen vértetűmentes Szürke francia zenettet ajánlom, mert ez könynyen ver gyökeret, rendkívül termékeny finom alma és ha kiültetés után a ráoltott nemes elpusztulna, akkor is biztosan kihajt gyökérnyakból és ott helyben egy értékes fát kapunk belőle. Az utóbb leírt eljárással már több mint 100 nemes gyökerű oltványt nyertem a Szürke francia zenettből. Ami már most a nemesgyökerű fák gyors és biztos elszaporítását illeti, erre többféle eljárást választhatunk. Szaporíthatjuk ezeket oly módon, ahogyan a birset és doncint szokták : a vastag tőkefejekről előtörő nagyszámú hajtásokat feltöltögetjük s mikor gyökeret vertek, a tőkéről levagdaljuk és így évről-évre egy sereg csemetét nyerünk. Átültetéskor a ceruza vastagsága és annál vastagabb levágott nemes gyökereket nem dobjuk el, de arasz hosszúra kurtítjuk és fordított földbe úgy ültetjük el, hogy a gyökérvég a föld színe fölé kissé kiálljon. A gyökerek tetején 3—5 hajtás nő mindjárt az első évben, melyeket feltöltögetünk s ha meggyökeresedtek a gyökérfejről levagdalva róluk ugyanennyi csemetét nyerünk. Ha a nemes gyökerű fák korosabak lesznek, tősarjakat