Finkey Ferencz: Büntetés és nevelés (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 2/4., 1922)

Büntetés és nevelés. A büntetéstan alap­problémája. Finkey Ferencz 1. tagtól. Az emberi igazság és a társadalmi rend védelmének alapelveire épített mai büntetőjog első apostola, Cesare Bec­caria, 1764-ben megjelent világhírű értekezésének címével (Dei delitti a dello репе) letűzte a mai büntetőjog két alap­fogalmát : a bűntett és a büntetés eszméit. Az egész büntető­jogi tudomány, mely ma már három külön részre tagozódik, az anyagi büntetőjog, — a büntető perjog, — és a büntetés­tan (poenologia) tudományaira, e két fő probléma körül forog ma is. A bűntett, az u. n. büntetendő cselekmény a jogi elő­feltétel — s részben a jogalap —, a büntetés a jogi követ­kezmény. „Bűntett nélkül nincs helye büntetésnek“, ez ma is az első axiómája a büntetőjognak. A másik tétel , ennek a meg­fordítása : „A büntetés a bűntett igazságos és szükséges következménye“. E két egyszerű alapigazság kiépítése az em­lített három büntetőjogi tudomány feladata. Az anyagi bün­tetőjog mintegy a dogmatikáját, a bűntett és a büntetés fogal­mának jogi constructióját nyújtja, — a büntető perjog azoknak a konkrét megállapítására vonatkozó szabályokkal, valamely tényleg elkövetett „bűncselekmény“ hatósági megállapításával s az emiatt a törvény szerint kijáró büntetés bírói kiszabá­sával foglalkozik, — a büntetéstan pedig a törvény által meg­állapított büntetési rendszernek és az elítélt egyén által el­viselendő konkrét büntetésnek a foganatosítási, végrehajtási elveit és szabályait mutatja be. Hogy magával a büntetés fogalmával és annak problé­máival egy külön tudomány, az u. n. büntetéstan foglalkozik.

Next