Prohászka Lajos: A platonista Cicero (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 5/11., 1942)
A PLATONISTA CICERO. I. Rousseau azt mondja nevelési regényének, az Emilnek azon a helyén, ahol az irodalmi olvasmányokról beszél, hogy amikor növendéke Demosthenest olvassa, ékesszólásától elragadtatva így kiált fel : «Ez aztán a szónok !» Cicerót ellenben ugyanakkor elintézi ezzel az egy kissé fitymáló nyilatkozattal : «Ez prókátor». A műveltek többsége máig általában így vélekedik Ciceróról. Mindnyájan találkozunk vele serdülő életünknek egy-két esztendejében, rajta tanuljuk meg a tiszta latin próza stílust, a szónoki beszéd szerkezetét és kellékeit, s ismerünk meg egyet-mást a római köztársaság utolsó századáról és küzdelmeiről. De ezután? Jobbára elmosódott iskolai emlékekből, néhány elkoptatott idézetből tevődik össze az a kép, amelyet Ciceróról életünk további során őrzünk, s meg kell vallani, hogy ezek az emlékeink is fakóbbak, idézeteink pedig ritkábbak, mint az ókor bármely más írójáról vagy írójáról valók. Kivált a mai ember nincs már közvetlen viszonyban vele, sőt legtöbbször unja, s alig képes felérni ésszel, hogy miért lelkesedtek érte oly nagyon régebbi nemzedékek. Kétségtelen, hogy modern világunkban a retorikai műveltség mindinkább veszít becséből, ezért már nem igen értjük a cicerói elokvenciát és stílusa is mind idegenebb tőlünk. Ma már más elemekre, más hagyományokra támaszkodik irodalmi kultúránk is, s ha a modern lélek megtalálja ,is az élő kapcsolatot Homérosszal és Sophoklesszel, Vergiliusszal és Horatiusszal, a szónok Cicero alig kelt már visszhangot benne. S mintha ebben az esetben maga az ókortudomány is megerősítené a közvélemény felfogását. Momm l*