Gutenberg. A nyomdászat s a vele rokon szakmák közlönye 2. (1867)
1. szám
nyomdában állították ki nem valami nagy figyelemmel s tisztasággal, mig a borítékot s a többi képtelenség eket Zsíros és Mihálovits kártyafestők mázolták, melyek talán kártyáknak szépek volnának ; de egy naptárt, melynek ára 50 kr, mégis inkább csak a közép osztály vesz, melynek ízlését nemesitni kell, s ha pedig az tiszta ízléssel bir, elveti azt mint idétlen szüleményét a kártyapiktura művészetének! 9— a— A könyvnyomdászat ősforrása. m. A régi nyomdászat mütaui (technicus) része. Az első nyomdászok üzletüket ars impressoria-nak (nyomdászművészetnek), sőt chalcographia-nak (érczirásnak) is nevezték, s csak a XV. század vége felé typographia-nak. Az új művészet első kiállítmányai sok tekintetben eltértek az általunk gyakorolt könyv alakjától. Miután csupán csak arra törekedtek, hogy a kéznél levő kéziratú műveket a lehető legpontosabban utánozzák, ez okból a könyveknek többnyire félives (folio) alak adatott, ritkábban negyedrét, eleinte gyakrabban nyomattak pergamentre, mint a papirosra. A sokkal alkalmasabb nyolcadrét alak csak a XV. század vége felé fogadtatott el, azonban Janson Velenczében már 1473. óta nyomtatott könyveket a legkisebb alakban. A nyomtatás helye és ideje az első nyomtatványoknál nem igen fordul elő, máskülönben ez adatok egy táriratban csatoltattak hozzájuk. A czimlapok csak 1476-ban jöttek fel, és pedig oly egyszerűen, mint a mai úgynevezett szennyczim (Schmutztitel), addig beérték azzal, hogy a mű tartalmát az első sorokban közölték. Ép úgy hiányoztak a lap és évszámok, s csak lassanként hozattak be. A kéziratú művekkeli verseny kényszerítette az első nyomdászokat, hogy az ízlésnek részükről is hódoljanak több szitus és rajzu kezdőbetűkkel, körrajzokkal s más egyebekkel. Erre nézve az illető helyeket nyomás közben üresen hagyák, s aztán a teljes kiegészítést az író és rajzoló művészekre (miniatorokra) bízták, kik e szerint ama találmánynál, mely által üzletüknek meg kellett semmisülnie, még egy jó ideig keresetre találtak. Igaz ugyan, hogy Schöffer, a betűk és körrajzok metszésének nagymestere, már oly állapotba helyezte volt magát, hogy többféle szitus kezdőbetűit együtt nyomta a többivel, mégis jó idő telt el, míg a fametszők magukat ez ágazatra berendezték, s mig a tarkanyomtatás átalánosabbá válhatott, mely aztán következményeiben már majdnem tulságig ment, nevezetesen tulhalmozott czimlapokban. így láthatjuk tehát mindjárt eleitől kezdve a typographiát testvériesülve a fametszészettel, s színezett nyomás előállíthatása által némileg a festészettel is. A művészet bukásával s az ízlések változásával aztán változtak eme viszonyok is. A tarka betűk és körrajzok csakhamar végkép eltűntek a nyomtatványokból, s a fametszvény csupán ama nagyon is szerény szolgai szerepre szorítkozott, hogy néhány úgynevezett nyomdai metszvényt, t. i. jelentéktelen diszképecskéket, rózsácskákat, zármetszvényeket stb. állítson elő. Most már a fametszés is hanyatlásnak indult, s egészen a jelen századig csak úgy segítettek magukon, ha némelykor valamely könyvben valami különös rajznak kellett előfordulni, hogy rézbe metszettek, melyek aztán néha a hetükkel együtt nyomattak. Ellenben mily sokoldalulag s részben nagyszerűen tanulta alkalmazni az újabb kor az ismét érvényre emelt fametszészetet, ez mindenki előtt ki van zárva a számos képes füzetekben és könyvekben, a színnyomás azonban, mai kifejlődöttségében, már csaknem önálló művészeti ággá lett, mely számos szép és kitűnő műveket állít elő részben képnyomásban, részben pedig hímzőlapok, ábrázolatok, érték- és fényűzési papírok stb. nyomására, felhasználás által. Valamint a könyvnyomás két főműveletre oszlik, t. i. a szedés és nyomásra, és úgy alkotja ennek két főrészét a betű és sajtó, s a javításoknak mai reformáló korszakában mindkettő oly sokat nyert, oly sokat tapasztalt, hogy egy divatos nyomda, ha elvben nem is, de jelenségében és műkiállításaiban egészen más mű, mint a hasonló intézetek voltak még csak száz év előtt is. Foglalkozzunk először is a betűkkel. Az első nyomdászoknak nem volt más czél szemük előtt, mint legtökéletesebb utánzása az akkori kéziratú művekben használt betű alakoknak. Ezek átalában úgynevezett szerzetes-betűk voltak, alaktalanok, szögletesek, számtalan rövidítési jelekkel alkalmazott példányok, melyek az első betűmetszőknek elég dolgot adhattak, annál is inkább, minthogy akkor a számtalan rövidítések s egybefont betűk miatt sokkal nagyobb számú betűkre volt szükség, mint napjainkban. Az igaz, hogy Schöffer nevezetesen világhírű zsoltárkönyvében, eme gótl betűknek az egyenlőség, sőt csinosság magas fokát érte el, de a mester nem egy könnyen érezett utót mások által, s e mellett főkellék volt, hogy az első nyomtatványok meglehetős nagyságú betűkről kisebbekre, a közönséges nyomtatványokra nézve alkalmasabbra térjenek át, melyeknél a metszés és öntés nehézségei természetesen növekedtek. Egyenes emlékeztető jel volt Schöfferre, a tőle származott s használatból csak nem rég kiment úgynevezett Schwabacher-betű. Olaszországban az első nyomdászok az ottani kéziratokban egy tisztább betű képére akadtak, az egyenes latinra (antiqua), bár ezek nem voltak egészen mentsek a góthi alkatrészektől, s ezeket hozták be aztán a könyvnyomtatásba; először is az Aldinek Velenczében, kik azonkívül, hogy a dőlt (cursiv) betűket feltalálták és alkalmazták, az antiquát is tisztázták és javították, tettek számos szép kiadásaik által egy végcsapást, s az antiqua betűket a római birodalom tartományaiban állandóan meghonosítottak. Az első, egészen görög nyelven kiadott könyv, Milanóban jelent meg 1476-ban. Fyner nyomtatott először Eslingenben, 1475-ben héber nyelven, és Portus Genuában 1516-ban először arab nyelven. Németországban nagyobbára megtartották a góth betűket, -s úgy fejlődött lassan kint a mostani betűkig, melyek megtört szögletes voltuknál fogva Fractur betűknek neveztetnek. Ápolóhelyét legfőkép Nürnbergben lelte fel, hol Dürer Albert a betűk valódi viszonyára nézve mértani szabályokat állított fel, s ügyes szépirók és bélyegmetszők a szerint dolgoztak. Azonban a boldogtalan fractur betű a múlt században annyira elvesztő hitelét, hogy mint nagyon is ízléstelen, az irodalomból tökéletesen száműzetett, s mindennek latin betűkkel kellett volna nyomatnia. Ekkor az érdemteljes Breitkopf Lipcsében, a szorongatottnak pártjáta kelt, a legtevékenyebb módon úgy segített rajta, hogy metszései megjavította, nagyobb kerekdedséget s szebb alakzatot kölcsönzött neki, s ez által annak ellenfeleit lecsillapitá. (Folytatjuk) Sólymosi Pál.