Magyar Shakespeare-tár 4. (1911)

1911 / 1. szám - Értekezések - Hevesi Sándor: Shakespeare egy vígjátékáról

2 Shakespeare egy vígjátékiéról. Dürernek van egy ismert és kiváló rézmetszete erről a sáppadt asszonyról, a­kinek haloványsága, sáppadtsága, szomorúsága talán nem egyéb, mint a renaissanceban oly diadalmasan fel­lépő tudomány előrevetett árnyéka, az a nagy nyugtalanság, melyet az új tudományos fölfedezések keltettek a lelkekben, az a félelem, hogy az új eszmék, új felfogások végkép elsza­kítják az embert a maga természetes örömeitől; az intuíczió remegése volt ez az új spekuláczióktól, a­mit Shakespeare az örökkévalóság számára fogalmazott meg a Hamlet alakjában. De mikor ezt a három vígjátékot írta, csakugyan sike­rült elűznie a Melankóliát. János herczeg melankóliája a Sok hűhó semmiértben. A herczeg mélabúja a Vízkeresztben, de sőt a szomorú Jaques is, a­kinek a melankóliája mint egy hosszú ködfátyol húzódik el az ardennesi erdő hatalmas fái között: mindezek csak méla akkordok egy vidám dévai konczert elragadó együttesében. Sok hűhó semmiért, A­mit akartok, A­hogy tetszik, dal­lamos és költői vígjátékok s mégis mind a három jórészt prózában van írva. Petruchio, és Katalin, egy nyers és vastag vígjáték reális erős alakjai majdnem mindig jambusokat mon­danak, Rosalinda ellenben, a legbűbájosabb teremtés, a leg­­költőibb lény, a­kit valaha a színpad hordott s a­kinek a rejtelmes mosolyát talán csak Leonardo da Vinci tudta visszaadni, a minthogy a Lady Macbeth arczát is csak Leonardo firenzei Medusája tudja elénk idézni, Rozalinda állandóan prózában beszél. Ez különösnek, sőt furcsának tet­szik, de csak addig, a­míg erősen oda nem figyelünk erre a prózára, a­melylyel Shakespeare nem egyszer a saját jambu­­sait is megszégyeníti. Ez a próza az akkori angol nyelv ösz­­szes zenei lehetőségeinek valóságos kizsarolása s talán csak Erzsébet királyné és Dr. John Bull idejében teremhetett meg, a­mikor London zene dolgában túltett Velenczén is. Itt csillag alatt meg kell jegyeznem valamit. Shakespeare Londonja ugyanis nagyon hasonlított az akkori Velenczéhez, ragyogó színeivel, friss életkedvével, színes bárkáival, vízi konc­ertjeivel, s ez azért fontos, mert ma is általában azt hi­szik, hogy Shakespeareben sok az olasz kolorit, sőt ebből akarják bebizonyítani, hogy Shakespeare okvetlenül járt Olasz­

Next