Barabás Samu (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 1. Diplomataria. 29.: Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok I. kötet (Budapest, 1898)

ELŐSZÓ

ELŐSZÓ: »Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó leve­lek és okiratok« czímű gyűjteményem ez első kötete a mis­silis levelek s ilyen számba menő királyi leiratok, folyamod­ványok és magyar kamarai fölterjesztések nagyobb tömegét foglalja magában, míg az ezt követő második kötet ugyan­azok kisebb részét, továbbá az okiratok csoportját s végül a név- és tárgymutatót tartalmazandja. A­mi e kötetek tartalmának provenientiáját illeti: legelől áll az Országos Levéltár, mely az adatok egész halmazával járult a gyűjteményhez, még pedig legelső­sorban az 1671-ben lefejezett Nádasdy Ferencz után a Nádasdy családtól elkob­zott iratok, majd a Neo-regestrata Acta név alatt ismert gyűjtemény, a Történelmi Emlékek, a kisebb családi levél­tárak, a Thurzó család levéltár­ai a Ecclesiastica Actá­k, a pálos-rend irományai, a mérhetlen becsű Limbus, a királyi könyvek, a Benigna Resolutiók, a különféle utasítások képez­ték kutatásom tárgyát, s mind megannyi bányái XVI., XVII. és XVIII. századi történetünknek. Ezután sorban a bécsi császári és királyi házi, udvari és állami levéltár (titkos levéltárnak is mondják) következik Hungarica és Turcica osztályaival, majd a cs. és kir. közös pénzügy- és közös hadügyministeriumi levéltárak, a m. nem­zeti múzeum levéltára és kéziratgyűjteménye, a gróf Cernin család csehországi neuhausi levéltára, Bártfa város levéltára hősünknek épen tárnokmesteri functióját föltüntető pár ada­tával, a drezdai szász állami levéltár, a kremsieri herczeg­érseki könyvtár egyik kézirata, a m. tud. akadémia Történelmi Bizottságának másolat­gyűjteménye Szigetvár 1566-iki ostro­mára és elestére vonatkozó nagybecsű adataival s végül a

Next