A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (26. kötet, 1-4. szám)

A Kodály-emlékülés anyagából (1967. december 13-15.) - Rajeczky Benjamin: Kodály Zoltán nyomában

A KODÁLY-E­M­LÉKÜLÉS ANYAGÁBÓL RAJECZKY BENJAMIN KODÁLY ZOLTÁN NYOMÁBAN* Immár negyedik alkalommal hívjuk meg a magyar népzenekutatás barátait, hogy beszámoljunk eredményeinkről, és ismertessük terveinket. Nagy bánatunkra, éppen Kodály Zoltán nyolcvanötödik születésnapja előtt, ez az első alkalom, hogy Mesterünk és hűséges munkatársa, Járdányi Pál nélkül állunk a nyilvánosság elé. Ilyenkor mindenki messzebbre néz; a Nép­zenekutató Csoport munkáját is most illik összevetni Kodály művével. Felfedezés, feldolgozás, felmérés és tervezés egysége: ez az a négyes­fonatú kábel, mely Kodály tudományos munkájának szilárd, de mindig rugal­mas tartását adta. Mintha túlságosan aszkéta lett volna ahhoz, hogy élvezze egy hipotézis mindent megvilágosító és megmagyarázó erejét. Rá annyira jellemző első dolgozatai az alapgondolat kibuggyanása után váratlan hamar­sággal konkrét feladatokba torkollottak, megfigyelései, megállapításai a prob­lémák sorára figyelmeztettek. Legnagyobb összefoglaló művében, A magyar népzené­ben sem tagadta meg ezt a hajlamot: egy háromoldalas Bevezető­ben szinte érezhető örömmel sorolja fel mindazt, amit még nem tudunk, ami még több generáció szívós munkáját követeli. A problémák tömege a magyar népzene súlyának egyik bizonyítéka. Ma a hegycsúcsokra kívánkozók zöme drótkötélpályán viteti magát odáig, ahol már sétálva élvezheti a folyton változó kilátást. Kodály a régi hegymászófajtából való volt. Vállalta az erdőövezet sűrű labirintusait és a végnélküli, kilátástalan, meredek kapaszkodás monoton munkáját; tudta, hogy azután jön az igazi neheze: a helyesen megválasztott ösvény, a mindig tudatosabb lépések egyensúlyjátéka havon, jégen és sziklán. És ami a csúcson elébe tárult, az a feladatok légiója is volt: csupa meghódítani való, nemcsak puszta kilátás. Tegyük hozzá: élete végén eljutott a nagy hegy­i vezetők aszkéta szintjére: félreállt, hogy a mögötte levők lépjenek először a csúcsra, de még akkor is biztosította minden mozdulatukat. A Népzenekutató Csoport minden tagja boldog, hogy ilyen vezetővel, ezt az utat járhatta. Az már egyenként rajtunk múlik, hogy önzetlen öregségét mennyire érjük utol. * 1967. december 13—16. Bevezető előadás: MTA I. Oszt. Közi. 26­. 1969

Next