A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (27. kötet, 3-4. szám)
A Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának felolvasó ülései - Harmatta János: Az indoeurópai népek régi településterületei és vándorlásai
A NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK FELOLVASÓ ÜLÉSEI HARMATTA JÁNOS AZ INDOEURÓPAI NÉPEK RÉGI TELEPÜLÉSTERÜLETEI ÉS VÁNDORLÁSAI* A Föld lakosságának több mint a fele indoeurópai nyelveken beszél. E sokatmondó tény világosan mutatja e nyelveknek mint az emberiség legelterjedtebb kommunikációs eszközének történeti jelentőségét. Éppen ezért nem meglepő, hogy e nyelvek rokonságának felismerése után hamarosan a nyelvtudomány figyelmének középpontjába került e nyelvcsoport kialakulásának, történeti fejlődésének és keletkezési helyének kérdése. Az összehasonlító nyelvészet módszerének kidolgozását gyorsan követte a nyelvészeti paleontológia megjelenése, amely a természeti környezetre és az anyagi kultúrára vonatkozó ősi közös szókészlet rekonstruálásával kísérelte meg az indoeurópai nyelvcsoport kialakulásának helyét és idejét meghatározni. Az összehasonlító nyelvészet módszerének elméleti alapja az a szükségszerű következtetés volt, hogy egymással érintkezésben nem álló nyelvekben kimutatható nyelvi egyezés, ill. megfelelés rendszer csak e nyelvek korábbi összefüggő fejlődésével, ill. mint kommunikációs rendszereknek egykori egységével magyarázható meg. E logikus postulátumból kiindulva kísérelte meg a nyelvtudomány az indoeurópai nyelvek közös ősét, azaz azt a nyelvi rendszert rekonstruálni, amelyből az egyes indoeurópai nyelvek történeti fejlődésük során kialakultak. Az eredeti egység gondolatának a differenciáló történeti fejlődéssel való összekapcsolásából született meg a nyelvfejlődésnek az a modellje, amely „nyelvcsaládfa-elmélet" néven vonult be a tudomány történetébe. Az összehasonlító módszer legfinomabb kidolgozását, klasszikus megfogalmazását az újgrammatikusoknál nyerte el a múlt század végén, s ekkor alakult ki az az elmélet az indoeurópai nyelvek kialakulásáról és keletkezési helyéről, amely több változatban mindmáig a tudományos viták középpontjában áll. Ez az elmélet röviden összefoglalva a következő képet nyújtja. Az indoeurópai nyelvek összehasonlításából rekonstruálható közös ősük, amelynek szerkezete és szókészlete már magas fejlettségi fokot ért el, lényegében azt, amelyet legrégibb hagyományozású leszármazottainél, a görögnél és az óindnél megfigyelhetünk. Ennek a közös ősnek az elterjedési területe aránylag csekély volt, s innen a nyelvegység felbomlása után úgyszólván történeti idők * Székfoglaló előadás, elhangzott az MTA I. Osztályának 1970. december 7-én tartott felolvasó ülésén. I. Osztály Közleményei XXVII/3-4