A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (27. kötet, 3-4. szám)

A Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának felolvasó ülései - Harmatta János: Az indoeurópai népek régi településterületei és vándorlásai

A NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK FELOLVASÓ Ü­LÉ­SEI HARMATTA JÁNOS AZ INDOEURÓPAI NÉPEK RÉGI TELEPÜLÉSTERÜLETEI ÉS VÁNDORLÁSAI*­ ­ A Föld lakosságának több mint a fele indoeurópai nyelveken beszél. E sokatmondó tény világosan mutatja e nyelveknek mint az emberiség leg­elterjedtebb kommunikációs eszközének történeti jelentőségét. Éppen ezért nem meglepő, hogy e nyelvek rokonságának felismerése után hamarosan a nyelvtudomány figyelmének középpontjába került e nyelvcsoport kialakulá­sának, történeti fejlődésének és keletkezési helyének kérdése. Az összehason­lító nyelvészet módszerének kidolgozását gyorsan követte a nyelvészeti pale­ontológia megjelenése, amely a természeti környezetre és az anyagi kultúrára vonatkozó ősi közös szókészlet rekonstruálásával kísérelte meg az indoeurópai nyelvcsoport kialakulásának helyét és idejét meghatározni. Az összehasonlító nyelvészet módszerének elméleti alapja az a szükség­szerű következtetés volt, hogy egymással érintkezésben nem álló nyelvekben kimutatható nyelvi egyezés­, ill. megfelelés­ rendszer csak e nyelvek korábbi összefüggő fejlődésével, ill. mint kommunikációs rendszereknek egykori egy­ségével magyarázható meg. E logikus postulátumból kiindulva kísérelte meg a nyelvtudomány az indoeurópai nyelvek közös ősét, azaz azt a nyelvi rend­szert rekonstruálni, amelyből az egyes indoeurópai nyelvek történeti fejlődésük során kialakultak. Az eredeti egység gondolatának a differenciáló történeti fej­lődéssel való összekapcsolásából született meg a nyelvfejlődésnek az a modellje, amely „nyelvcsaládfa-elmélet" néven vonult be a tudomány történetébe. Az összehasonlító módszer legfinomabb kidolgozását, klasszikus megfogalma­zását az újgrammatikusoknál nyerte el a múlt század végén, s ekkor alakult ki az az elmélet az indoeurópai nyelvek kialakulásáról és keletkezési helyéről, amely több változatban mindmáig a tudományos viták középpontjában áll. Ez az elmélet röviden összefoglalva a következő képet nyújtja. Az indo­európai nyelvek összehasonlításából rekonstruálható közös ősük, amelynek szerkezete és szókészlete már magas fejlettségi fokot ért el, lényegében azt, amelyet legrégibb hagyományozású leszármazottainél, a görögnél és az óind­nél megfigyelhetünk. Ennek a közös ősnek az elterjedési területe aránylag csekély volt, s innen a nyelvegység felbomlása után úgyszólván történeti idők­ * Székfoglaló előadás, elhangzott az MTA I. Osztályának 1970. december 7-én tartott felolvasó ülésén.­ ­ I. Osztály Közleményei XXVII/3-4

Next