Széphalom 15. (2005)
KAZINCZY ÉS KORA - Palasovszky Béla: Kazinczy invokációja (vers)
2 PALASOVSZKY BÉLA: Kazinczy invokációja Jaj, lidércfények kísértése járja E földet csak a letűnt múlt kísért, Tokaj hegye s a Bodrogköz lankája Bút szüretel csak, könnyet s préda vért. Zemplén fölé a hollószárnyú végzet Gyászszűkölőn borítja árnyait, Vajúdó éjben nyögnek lenn a bércek, És senki sincs, ki új jövőt tanít. Nem zeng itt dalt anakreoni vígság, A szüretünk csak könny és búszüret, Epigrammáikon sírunkra írták Ellenségeink győzedelmüket. Nem zeng edója múltnak és a dalnak, Mely Kazinczynak ajkáról dalolt Megújhodást a sínylődő magyarnak, Nem tudjuk, mi lesz, s elmúlt, ami volt! Elszállt a fény, széjjelfoszlott az álom, Melyben ringattuk magunk egykoron Sírva vigadó magyar éjszakákon, Hogy ébredjünk egy búszomotoron. Hajh, a vitézlő s álmodó magyarra Pár nótás, békés esztendő után Keserves böjt következett, s hatalma Most csak a jaj, a könny s a bú csupán! Vajúdás itt az ének és vajúdik A gondolat is és a Mondolat Árkádiái pőrén újra úr itt A széthúzás, az ős, fogért fogat; S bár földje nincs e népnek, van, kit rágna, És mennél koldusabb, annál nagyobb: A vérét megkiáltó céda lárma, Mert hangja van még, ha önharcba fog! (1931) Kazinczy halálának centenáriuma alkalmából a Széphalom című Zolnay Béla szerkesztette szegedi folyóiratban jelent meg a Sátoraljaújhelyen született költő itt újraközölt költeménye. (A Szerk.)