A MTA FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 29. kötet (1980)

1-2. szám - AZ MTA I. ÉS IX. OSZTÁLYÁNAK 1979. ÉVI KÖZGYŰLÉSI EGYÜTTES TUDOMÁNYOS ÜLÉSE - Erdős Tibor: A válságmechanizmus új vonásai

* 2 AZ MTA I. ÉS IX. OSZTÁLYÁNAK 1979. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE mutatnja, hogy miben igazolta a vizsgált válság az általános elméletet, hanem azt is, hogy a sajátos körülmények között mi minden tért el az elmélet által tipikusnak mondottaktól. Figyelmét, akárcsak a gyakorlati közgazdászokét vagy éppen a nagyközönségét, többnyire nem éppen az általános, hanem inkább a specifikus vonások kötik le. A nagy válság pedig annyi drámai mozzanatban bővelkedett, hogy hozzá képest az általános válságelmélet mondanivalója színtelennek mondható. Azt is csak a gazdaságtörténész magyarázhatja meg, hogy miért éppen a 30-as évek elejének a válsága volt különösen mély és kínos. Azt a Sztálintól származó érvelést, hogy azért volt ilyen, mert a kapitalizmus általános válságának időszakába esett, ma már szerencsére senkinek sem kell kielégítő magyarázatként elfogadnia. De ha valamennyi válság jelentősen különbözött a többitől, akkor vajon miért hiszem, hogy a múltbeli válságok egy hosszú sorozatára joggal ragaszthatjuk rá a klasszikus típusú válság címkéjét? Miért gondoljuk mi, politekonómusok, hogy a klasszikus típusú válságok általános elméletét ki lehet dolgozni, sőt már rendelkezünk is vele? Azoknak a legfőbb jegyeknek a felsorolásával kezdem, amelyek — a válságelmélet szempontjából — megkülönböztetik a korábbi kapitalizmust a második világháborút követő időszak kapitalizmusától. A klasszikus típusú válságok korszakát szempontunkból a már eléggé fejlett gyáripar meglétén kívül a következő vonások is jellemezték. A bérből élők zömét a termelő ágazatok foglalkoztatták, és azoknak a részaránya is számottevő volt, akik a beruházási javakat termelték. A munkások nettó megtakarításainak az összege jelentéktelen, a fogyasztói hitelek, a részletre történő vásárlások rendszere pedig még kialakulatlan volt ebben az időszakban. Az állam bevételei, illetve kiadásai a nemzeti jöve­delemnek alig néhány százalékára rúgtak. A társadalombiztosítás, a nyugdíjaskorúakról való gondoskodás, a munkanélküliek segélyezése sem volt, de az állam jövedelmeinek alacsony volta miatt aligha is lehetett volna állami feladat. Az állam a költségvetés egyensúlyban tartására törekedett, gazdasági szerepe a háborúk és hasonlók időszaka kivételével - elhanyagolható volt. Ma viszont a bérből és fizetésből élőknek mindössze 40 vagy éppen csupán 30 százalékát foglalkoztatják a termelő ágazatok. A dolgozók néhány év átlagát tekintve ma is csak folyó keresményüket költik ugyan vásárlásra, de ma már saját lakást, autót, egyéb tartós fogyasztási cikkeket vásárolnak részletre, vagyis hitelre, így egyes években nem jelentéktelen mértékben eladósodnak, hogy más években ennek ellensúlyozására viszony­lag sokat megtakarítsanak. Az állami költségvetés a végterméknek a negyedét, harmadát vagy néha a felét is igénybe veszi. Emellett a költségvetés rendszere szándéktalanul is automatikus stabilizátorokat hoz létre. De igen gyakran költségvetési deficit terhére is beavatkozik az állam a gazdaság menetébe, miközben a bankrendszer, a kormányzattal többé-kevésbé együttműködve, maga is ezt teszi saját monetáris eszközeivel. Nem említettem a megkülönböztető jegyek között az ún. szabadversenyes kapitaliz­mus és a monopolkapitalizmus közti különbséget. A nagy válság, amely még klasszikus !* MTA II. Oszt. Közi. 29/1-2. 1980

Next