Zenelap, 1886 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1886-01-01 / 1. szám
G ZENELAP. vett adataimat, mostan pedig áttérek a kiállított zongorákról való véleményemnek nyilvánítására, ezt ugyan később szándékoztam megtenni, hanem egyes ferde kritikák, melyek itt-ott szélnek reppennek, nem engedtek tovább hallgatnom. Általában meglepő a haladás s már vannak gyáraink, melyek a külfölddel minden tekintetben bátran versenyezhetnek. Vannak gyengébb készítőink is, de azért nem szabad őket mindjárt agyonütni, nem az a mi kötelességünk, hanem ujjal és szakértelemmel rá kell mutatnunk a hibákra és a jót hirdessük, hogy a hazai közönség figyelme méginkább saját hang-, szereinkre fordítassék. A zongora kiállítók közül Lédeczy Sándor zongorái a legtökéletesebbek. Az ő zongorái bármely külföldi, elsőrangi zongora gyárosaival testvérek, azaz: Európai niveau-n állanak — úgy kulcsinra, mint belső szerkezetre, hangra és tartóságra nézve. Kiállított zongorái ismétlő gépezettel vannak ellátva, mit is Európa, Amerika zongoragyárosainak túltöbbsége mint legjobb rendszert elfogadott. Az ilyen szerkezetű zongora előnye, hogy függetlenül működik a géprendszer a billentyűzettől s ennek következtében kevésbé van kitéve a kopásnak, továbbá hogy a játék a preczízebb és a leggyorsabb trillánál is hang ki nem maradhat. A játék rajta könnyű és lágysággal bír. Az ilyen zongora technikai kivitele is a legerősebb; vas szimmszokkal van megerősítve s az általa hangolás is tartósabb. A többi kiállítók a bécsi rendszert követik a legtöbbet produkált a Harmonia társaság azok között is vannak csinos kiállítású és meglehetős zongorák, azonban tanácsos volna, ha mielőtt mennyiséggel imponálnának, biztos talapon indulva többet tekintenénk a szoliditásra és értelmes üzletvezetőt tartanának gyárukban, ennek hiányát zongoráik is sínylették. Továbbá : Hevesy, (zongorái szép csengéssel bírnak) Földváry, Kluzsinszky, Sziigulinszky megemlítésre méltók. Utóbiakban is meg van a jó akarat — iparkodjanak mert szükség van reájuk is. A kitartó szorgalom meghozza a gyümölcsöt. Ifj Szotyori Nagy Károly. Kritikai Szemle. „Magyar király-dal“ egy régi magyar dallam után szerzi: Liszt Ferencz. Budapest, Táborszky és Barsch kiadása. Ára: zongorára két kézre: i írt 20 kr. A nagy mesternek ez az a nagy port fölvert szerzeménye melyért annyi szóvita és ténta folyt a m. királyi operaház megnyitása alkalmával és utána is. A figyelmes hirlapolvasó bizonyára eléggé tájékozva van az akkor lefolyt hirlapi hírek és debattokkal szemközt, semhogy szükséges volna (bár ugyan nem ártana) a recapitulatió. Különben arra az egész vakandtúlásos eljárásra, melyben a mester e műve akkoron méltatlanul részesült, szintén ráillik az a közmondás, hogy: „ne szólj szám, nem fáj fejem.“ Azért ne is bolygassuk fel újra. A mester, az ezzel járt ikjubát is már rég azok mellé temette, melyekben annyi része volt életében, s aztán mégis elérte az az elégtételt, hogy a megnyitás helyett, midőn több hónap után végre egyszer előadták az operaházban (az igaz, hogy úgy „előadási fullajtárnak“) hát biz az nagyon tetszett s a közönség meg is ismételtette, ami egyszersmind azt is bebizonyitá, hogy mégsem olyan rész az amint illetékes és illetéktelen körök ráfogták, s hogy dacára a „hej Rákóczy, Béresélly !“ emlékeknek mégsem üt ki rá újra a forradalom ! — Az orsz. magyar határegyesület igvál is felvette az ez évi pécsi orsz. dalünnepély műsorára, s ha ott elő fog adatni, az egész ország is meg fog erről győződni. Az előttünk fekvő kiadás zongorára két kézre csak egyike ama négyfélének, melyben e művet a kiadók részesíték, mertmegkapható ez még négy kézre -- magánhangra zongorakisérettel, férfinégyesre, és önvezérkönyvre, kiállítása a legdiszesebb a mit e nemben csak kívánni lehet. Midőn a kir. operaházból száműzték, a közönség nagyon elterjedté tette a mester e művét, melyben a mellett, hogy egy régi kegyeletes emlékű magyar dallamot megörökített, annyi erőt, formai kerekséget és füllendítő hangulatot tudott önteni, hogy minden igaz magyar családi körben méltó helyet van hivatva elfoglalni a zongora támláján. Ajánljuk a zeneközönség figyelmébe: „25 eredeti magyar dal“ énekhangra, zongorakisérettel. Az orsz. m. kir. zeneakadémia végzett hallgatóinak szerzeményei. Budapest, Táborszky és Barsch kiadása. Ara összesen: 4 frt. Tizenhét mindkét nembeli fiatal szerző nevével találkozunk a terjedelmes és igen díszesen kiállított albumszerű füzetben, mely minden tekintetben fölhívja a zenevilág méltó figyelmét. Magyar dalokat halomszámra firni, ma már nem annyira ihletségi és átérzési, mint inkább a már meglevők jobb-rosszabb leleményesség nélküli utánzatára támaszkodó gépszerű gyártatási feladattá vált. S ez igen természetes. Mert amióta a népszínház hivatásszerűen űzi (vagyis inkább űznie kellene) az uj népszínművek s ezzel kapcsolatban a mindig új magyar dalok termeltetését is, csak ez utóbbiaknak áll nyitva az ország s a világ kapuja. Azóta a magyar Schubertnek, Chopinek és Wagnereknek (?) nagyon is leszállott az ágiójuk, írhatnak bármit, sem a kiadók nem adják ki, sem a közönség nem keresi. Van is azután oly hajsza a magyar nép- s más dalok gyártásának hortobágyi pusztáján, hogy kis Miska hozzá minden pusztító tatárjárás! — Mert amennyi pusztítást újabb időben a népdalgyártók a magyar zene egészséges érzékén, rhyzmusán, prosódiáján és eredetiségén elkövetnek, azt csak részben is helyrehozni, igazán nagyon sok zenészed IV. Bélára lenne szükség! Üdvözöljük azért a szóban forgó kiadványt is, mely szintén mint felüdítesgázis tűnik ki a modern népdalok végtelen hazáján. — E dalok külömben a magyar zeneakadémiának még ama korszakából származnak, midőn ott a magyar zenészetnek is még hivatásszerűen önálló tanszéke volt. Ma már — mióta ott is több a német, mint a magyar szó — az is szépen penzióba jutott. Pedig legyen valaki bármily zenészeti vallású, csak kezébe kell vennie e kiadványt, (ha ugyan előítélete magas paripája, vagy ellenszenve ettől vissza nem tartja) hogy meggyőződjék, miszerint lehetséges a magyar dalirodalmat oly irányba is terelni, mely még egyrészt megfelel az emelkedettebb ízlésnek, másrészt semmit sem áldoz fel a valódi magyar kifejezésből. A kiadók valóban eléggé nem is méltányolható áldozatot hoztak, midőn a fiatal nemzedék törekvéseit méltányolva azok további buzditás