Zenelap, 1891 (6. évfolyam, 1-20. szám)
1891-02-04 / 3. szám
V * * * Az est oly rövidnek látszott mindnyájuknak, mint egy álom. Csevegtek, nevetgéltek. Erminia elénekelte a „Sultana“ egész szerepét s minden pillanatban kérdé a szerzőt: „Jól van-e így?“ De a marquis mély ábrándozásba merülve, csak csodálatának adhatott kifejezést. A kapitány már az első hangok után eltűnt Florinát felkeresni, kit meg is talált a konyhában, egy az ő ízlésének jobban megfelelő társaságban. A következő nap az ezred, egy újabb felső papidon lapunk mai számában Bartay Ede sikerült arczképét az ő rövid jellemrajzával együtt. olvasóinknak bemutatjuk: ez által nemcsak az ő elévülhetlen és szélesen kiható művészeti érdemes elismeranés következtében elhagyta Mantuát. Signora Rosetti és Fiorina, a palota erkélyéről nézték, az előttük elvonuló katonákat . . . Egy csokor esett a közkatona lábaihoz. Ez rögtön felemelte s miután ajkaival érintő, friss könnyeket vélt rajta felfedezni. Baptist kapitány az erkély előtt elhaladva udvariasan köszönte kardjával a nőket, kik közül az egyik apró kezével csókokat hintett feléje. Hét évvel később nagy események történtek, minek folytán Európa viszonyai nagyon megváltoztak. Bonaparte tábornok a francziák császárjának kiáltotta ki magát, I. Napoleon néven és seregének egy hősét du Loup ezredest, adjutánsának választotta. Baptist tábornok pedig a testőrség egyik hadtestét vezette s kilátása volt a tábornagyi méltóságra. Miután a császár Signora Rosettit, kit egykor még Velenczében hallott énekelni, a koronázási ünnepélyekre Párisba rendelte, a Tuileriákban a legviharosabb tetszést egy, Francziaországban még teljesen ismeretlen, de Olaszországban népszerű opera, „Valide Sultana“ részleteivel uratta. Ez volt egyúttal a nagyszerű művésznő hattyú dala, mert már a diadalát követő napon dalkirálynői koronáját, felcserélte a marquisi koronával, és egyidejűleg Doublemain Javotte a volt Fiorina, Baptist generálisné lett. Baptist tábornok, ki az ezredes esküvőjén tanúként szerepelt, a legmélyebb bánat kifejezésével nevéhez a következő szavakat függesztette, melyet csak a Marquis értett: „Az utolsó Frontin“. A tábornok elvesztett rangját gyászolta, nem lehetett többé azzá, a mik „ősei“ voltak és ami oly szívesen maradt volna: Frontin, a Marquis inasa. Z E N E L A P. fogva fog bánni tudni mind a drámai színház, mind az opera művésztestületével, hanem jórészt azért is, mert műveit szelleme a színmű és a dalmű terén egyaránt otthonos. (Másfél évtizede adták a Nemzeti Színházban „A szerelem harcza“ ez. társadalmi drámáját, s most „Alár“-ját operává dolgozza át: maga írja a szöveget is, a zenét is.) Hozzávetőleg megjósolhatjuk, hogy a Nemzeti Színház ügyeivel, ép úgy mint elődeinek, sokkal kevesebbet kell foglalkoznia, mintsem a legelőkelőbb zenei intézet dolgaival , a m. kir. operaházéival; de hiszen a nemes gróf par exellence zenész, s nemcsak előadó virtuóz, hanem zeneszerző is, s mint az egész continenst beirtatott művész, bizonynyal gazdag tapasztalatok, finom ízlés, biztos ítélet lesznek a zenei dolgokban vezetői. Rebesgetik, (minek hallgatnék el ?) hogy a Zichy-nera a nyelvünket mág ma sem beszélő igazgatónak „Götterdammerung“-ját, napjának leáldozását jelenti. Mi ezt egyáltalában nem hihetjük el, s nemcsak azért, mert Mahler Gusztáv igazgatót több éves szerződése nálunk fogva tartja, hanem egyszerűen azért, mert, ha felsőbb helyen, és valamivel alantabb szakférfiak körében, semmi jót sem várnának tevékenységétől, bizonynyal máris fölmentették volna nagy felelősségű állásától. Mi épen ittmaradásának biztosítékát látjuk abban, hogy főnökéül, útmutatójául az új intendáns személyében !* Felelé egész tűzzel a műstésznő „a mely ellen tiltakoztam és teljes erőmből tiltakozom. — De igy ön Marquis du Loup ?“ Teve hozzá egy érdeklődéssel teljes pillantást vetve reá. A Marquis némán meghajolt. „És én!“ —kiáltott Baptist kitörő örömmel — Marquis úr házi szolgája vagyok, Baptist!“ Rosetti egy intésére s néhány suttogó szavára, Fiorina a terem felé nyíló ajtón eltűnt. „Az imént mondottam önnek Marquis úr, hogy tiltakoztam az ön művének előre elkészített rossz fogadtatása ellen. Íme itt a bizonyság“ monda, miközben Fiorina kezéből egy füzetet vett át, melynek kapott lapjai bizonyságot tevének arról, hogy gyakran használtatott. „Ez „Valide Sultana“ olaszra fordítva. És önnek elégtételt akarok szerezni. A Marquis nem talált szavakat köszönetének kifejezésére. Megragadta Rosetti kezét s egy forró csókot nyomott reá. Egy nagy könycsepp szemében, árulá a művésznő heves felindulását. „A la bonne heure!“ Kiáltotta a kapitány „ez aztán nő !“ . . . S Fiorina szép fejecskéjét keze közé véve, igy szólt: „Jutalmul ezért meg kell, hogy csókoljalak!“ Ken művészi szakértőt kap, a ki a magyarság igényeit s a hazai viszonyokat sokkal jobban ismerve, át fogja hidalni azt a mélységet, mely Mahler igazgatónak Némethonban szerzett és különben tiszteletreméltó theoriticus felfogása közt és a művészetre szomjúhozó s már sokfélét megizlelt magyar közönség közt ma még tátong. Mondják, hogy Zichy Géza gróf jeles gazdálkodó s alantasainak mindig jó rendet tartani tudó ura, hogy kedves birtokát, Tetétlent pusztaságból az ő kitartása, erélye, áldozatkészsége varázsolta mosolygó és gyümölcsöző házzá. Ha ez igy van — s ismerjük életrajzából, hogy felkarját vadászat közben meglővén, le kellett vágatnia, a mihez szintén nagy lelkierő kell; de megmaradt felkarjával nemcsak tehetsége, hanem, s főképen, vas erélye révén nyerte el a zongoravirtuóz babérját: — miért ne remélhetnők, hogy a nemes gróf az operaház vagyoni viszonyait vas kézzel fogja kormányozni? Reményljük a legjobbat. Bartay Ede. 3