Zenelap, 1897 (11. évfolyam, 1-29. szám)
1897-01-05 / 1. szám
4 ZENELAP Opera. Már a múlt számunkban adtunk arról hírt, hogy Sedlmair dalművésznő elhagyja operánkat, miután már korábban, a bécsi operához lett 3 évre szerződtetve. Bucsu előadása valóságos ünnep volt az operában, mert aznap minden jegy elkelt és még a karzat is zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel. Fidelió szerepének előadásával hagyta el a kiválóan jeles és nagy népszerűségnek örvendő művésznő operánkat, melyben csodálatos módon játszott és énekelt egyaránt. A közönség nemcsak zajos tapsokkal jutalmazta meg a művésznőt, hanem valósággal elhalmozta virágcsokrokkal. Nopcsa Elek báró intendáns pedig egy gyönyörű babérkoszorúval tisztelte meg a művésznőt, melynek szallagjainak egyikén ez volt olvasható: ,,Nopcsa Elek báró intendáns Sedlmair Zsófiának“, — a másikon : ,,a viszontlátásra“. Ezenkívül egy ezüst babérkoszorút kapott, melyet néhány műbarát küldött neki. Sedlmair 30-szor lépett fel, de minden fellépése vonzó és tanulságos volt. Már az a körülmény is, hogy szerepeit magyarul énekelte éspedig elég tökéletes kiejtéssel megérdemli a feljegyzést. Ő nem ismert fáradságot, csakhogy szerepeit magyarul énekelhesse. Ezzel pedig nagy dolgot művelt, mert megmutatta ide szerződtetett társművésznőinek, mint kell tisztelni és becsülni azt a műintézetet, melynek kötelékéhez tartoznak. De játék dolgában is sokat tanulhattak tőle, mert ő nemcsak elénekelte szerepét, hanem meg is játszotta , átérezte, mint ahogyan ezt tenni kell, ha hatni akar a közönségre. Értesülésünk szerint Sedlmair Bécsből is le fog jönni vendégszereplésre és valószínűleg „Bánk-bán“-ban fog fellépni Winkelmann tenoristával, aki szintén magyarul tanulja most e szerepet. Az operában egyébként újév első napjait Goldmark Károly ,,A házi tücsök“ czimű dalművével és Zichy Géza gr. „Alár“-jának előadásával kezdték meg. Elemzerei Színház. A Nemzeti Színház az 1896-ik évet (gróf Festetich kitűnő igazgatása alatt) három egyfelvonásossal zárta. „Sokrates és felesége'', Baumllé franczia költő poetikus vígjátéka, melynek annak idejében a párisi Theatre Françaisban is nagy sikere volt, itt is nagyon tetszett. A bájos újdonságot Csillag T., a kitűnő művésznő és Gyenes nagyon jól játszották. A második darab Goudinet „Az alagút" cz. kellemes vígjátéka volt. Ezt a vígjátékot is jól fogadták, valamint a „Szegény Pillhcoddy“ cz. angol bohózatot. E két utóbbi darabban nagy sikere volt Náday, Ujházy és Vízváry elsőrangú művészeinknek. 1897-re az igazgatóságnak számos újdonsága van. Január 15-én kerül bemutatásra Ujváry Béla lapszerkesztő „Gárdisták" czimű vígjátéka, mely Mária Terézia uralkodása alatt Bécsben játszik. (x. x.) veszter este Ilonkát: ti is elhallgattatnátok most a muzsikát s földhöz csapnátok a habozó serleget . . . Már zongorájánál ült, mikor beléptem és Schubert egyik ábrándos édes dalát játszotta. Gyermeked szép arcza gyöngéden elpirult, hogy kezet szorítottunk és azt mondta, hogymár ismer úgy, a munkáim után. Akik valaha voltak hasonló helyzetben, azok tudják, hogy az ilyen diadalhoz képest, a legszebb babérkoszorú is hitvány bogáncs kóró. Tehát ő észrevett, megértett. Oh, mennyi bohó beszédnek, édes évelődésnek, hangos szívdobogásnak sepedő szerelmes tekintetnek volt tanúja az a néhány rövid óra ! Hogy én mit beszéltem, arra bizony nem emlékszem, de Ilonka édes szavai most is fülembe csengenek. Annyi szeretettel, annyi rajongással beszélt jövendő pályájáról, amennyivel csak egy istenáldott művészlélek beszélhet. Nem, aki így szerette, így imádta a Múzsát, ahhoz nem leendett hálátlan a tünde égi lény ! És megőrizte, ápolgatta szivében a vallásos hit, a tiszta honszerelem — ma már oly ritka, de örökszép, örökáldott — virágait is. — Oh, én azért magyar maradtam — mondá — az idegen városban is. Az is maradok mindig. S úgy örül a szivem, hogy ezt a— nekünk magyaroknak kétszeresen ■— szent, nagy ünnepet idehaza tölthetem el, hogy magyar földön köszönthetem az ezredik év első hajnalát. — Odakívin gúnnyal, gáncscsal illetnek bennünket, hogy barbárok vagyunk, elmaradtunk a szép* Az első és az utolsó csók volt ez. Másnap, korán reggel el kellett utaznia Ilonkának. Az után meghűtötte magát, betegen érkezett vissza Bécsbe. Két nap múlva távirat hívta édesanyját beteg ágyához, de már csak a hidegre vált tetemét csókolhatta, én meg, én meg csak — a fehér koporsóját. . . . A temetőben gyakran meglátogatom őt s ő is meglátogat engem kis szobám csendjében. Most is itt lebeg köröttem galambfehér emléke, ahogy merengve hallgatom az óra ketyegését, mely mint a haldokló esztendő végső, szakgatott sóhajtása hangzik fülembe: . . . tik . . . tak . . . tik . . . tak . . . flippzinház." Mostanában az kölcsönöz érdekességet a Népszínháznak, hogy minden héten jubileuma van. Vagy egyegy darabnak ünnepüik a 100-ik előadását, vagy, mint jelen esetben, egy művésze búcsúzik el. Pártényiné, ki 36 évig volt a Népszínház oszlopos tagja, végkép megvált a színpadtól. 28-án búcsúzott el Abonyi „Betyár kendője“ czímű népszínműjében. A közönség a búcsúzó művésznőt sok tapssal jutalmazta. E jubileumok alatt azonban nagyban készülődnek „Celestin apó“ franczia operettére, melynek 8-án lesz Küryvel a főszerepben, a bemutatója. A darabnak szép fülbemászó zenéje és kedves szövege van s ezen előnyök sokáig fogják a műsoron tartani. Nem mulaszthatjuk továbbá el Verő György szerencséjének a regisztrálását, kinek decz. 30-án 150-edszer adták a darabját. Magyar színpadon nagyon ritka eset, hogy egy mű egyáltalában annyi előadást érjen el, mint ahogyan ez az „Ezer év“-vel történt. Paks, művészetek terén. Oh, sokszor sírtam én ezen, mert érzem, hogy— bár ezer mentő körülmény szól melletünk — de a vád igaz. Hanem erős a hitem, hogy a közeljövőben mindezt helyre fogjuk pótolni. .Költészetünk, festészetünk és szobrászatunk máris büszkén állja ki a versenyt más nemzetekével s erős a hitem, hogy igy lesz ez a zene- és énekművészettel is. Nincs messze az idő, mikor magyar színpadon csak az édes, szép magyar dal, magyar ének fog hangzani . . . Az idő oly gyorsan telt s mikor az órák éjfélt vertek s a tornyokban megkondultak a harangok: Ilonka a Szózatot kezdte játszani . . . Mikor elvégezte, megcsókoltam a kezét, a homlokát . . . Ő sem haragudott érte, az édes mamája sem.