Zenelap, 1903 (17. évfolyam, 1-31. szám)

1903-01-05 / 1. szám

szabadítottnak. A zene mindinkább növekedő nagy jelen­tőségéről akárcsak valamit is mondani akarni, elveszett fáradság volna. Jól tudjuk mindnyájan, mily nagy és nemes az ő átalakító ereje az erkölcsi világban. Úgy látszik, hogy végre-valahára kedvezőbb idők tekintenek rá. A Kruppok érez- és vérkorszaka kezdi veszteni varázsát, kezdődik a művészeté. Énekeljünk, muzsikáljunk tehát minél többet az Újévben. Vajda Viktor: HANGVERSENYEK A Grünfeld—Sopronyi Berkovics Bürger-féle vonós­négyestársulat deczember 28-án tartotta meg általunk előre jelzett szláv estélyét. Szót sem vesztegetnénk az egészről, de a Glazounov-féle vonós­ötös, illetőleg annak első elő­adása kötelességünkké teszi, hogy kiemeljük e mű szép­ségeit, különösen a 2. részt, amely eredeti pizzikázóival szinte hárfaszerűen hat s a 3. részt, amelynek különösen a közepe szinte ditirambikus szárnyalású s mélységes hatású. Az estély vendége, Bodhnicsek Gyula, előbb a Smetana „Eladott menyasszony“ cz. operájából énekelt egy áriát igen szépen; utóbb valamelyes szláv népdalokat, úgy az előbbit, mint az utóbbiakat cseh nyelven! Azt hiszszük, nem fogja ezt a kísérletet többé megismételni! Mi a jó ízlés nevében tiltakozunk ez ellen, de még a választott népdalok művészi nívója is olyan volt, hogy az ember álmélkodhatott azon, hogy művész ember ízlése hogyan tévelyedhetik meg ennyire! A mi magyar népdalaink minden tekintetben toronymagasságnyira felettük állanak a vasárnap hallott cseh dalok felett, s vájjon kinek jutna eszébe, hogy kamara­­hangversenyen magyar népdallal álljon a közönség elé! Nem kigyót-békát kiáltanának a kritika vaskalaposai ? A vonós-négyestársulat művészi készültségéről ez alkalommal nem szólunk semmit. Vannak művészi produkc­iók, ame­lyeknél az agyonhallgatás már kíméletszámba megy. Nagy megelégedéssel olvassuk, hogy a legközelebbi estély Magyar estély lesz. Múlt számunkban figyelmeztettük a rendezőséget arra, hogy egy ilyen magyar estély rendezése legalább is kötelesség­e íme: szavunknak foganatja lett! Ezt elismerés­sel veszszük tudomásul. A „magyar estély“ január 11-én lesz, műsora is igen érdekesnek ígérkezik. Ysaye Jenő karácsony másodnapján d. u. népszerű hangversenyt rendezett a Fővárosi Vigadó nagytermében, mely zsúfolásig telt meg közönséggel. A páratlan nagy művész ezúttal Beethoven, Bruch és Vieuxtemps hegedű­versenyei közül játszott zenekar kísérete mellett. A nagy­szabású hangversenyt Méry Béla zeneműkereskedő rendezte. Művészestély a Klotild-Egylet javára. A Royal-szálló díszes hangversenyterme ritkán lát oly előkelő, díszes közönséget egybegyülve, mint a decz. hó 30-án megtartott müvészestély alkalmával. Budai várpalotánk állandó főher­­czegi lakója, József Ágost kir. herczeg neje, Auguszta fő­­herczegnő is megtisztelte jelenlétével a hangversenyt és ezzel szép példáját mutatta a jótékony czél iránti érdek­lődésének. A hangversenyen közreműködött Roemer Carola, Geyer Stefi és Polónyi Elemér. A mindenkép fényesen sikerült hangversenyt a Rózsavölgyi és Társa-czég rendezte. A Budapesti Posta- és Távirda-Tisztviselők ének- és zeneegyesülete által Kelen Ida úrhölgy, zongoraművésznő szíves közreműködésével, Bátor Szidor úr vezetése alatt, a Vigadó nagytermében f. hó 24-én tánczvigalommal egybe­kötött hangversenyt rendez. Műsor: 1. „Symphonia (Es-dur 3-ik szám) Haydntól. Előadja az egyesület zenekara. 2. „A hadi trombita“ Mader R.-től. Előadja az egyesület férfi­­énekkara, egy trombita-kisérettel. 3. „Fantázia“ zongorára, ének- és zenekarra. Beethoventől (op. 80.) Előadja Kelen Ida úrhölgy zongoraművésznő, az egyesület vegyeskarának és zenekarának kíséretével. 4. „Solo-ének.“ 5. „Tárogató­négyes.“ Előadják dr. Németh Antal, ifj. Szebeny Antal, Vogt Ferencz és ifj. Stowasser János urak. 6. „Mirjam diadaléneke“ Schuberttől. Előadja az egyesület vegyeskara az egyesület zenekarának kíséretével. A Royal dísztermében vasárnap, 1903. évi január hó 18-án nagy árionhegedű- és cziterahangverseny lesz Szabó Béla és István testvérek által, saját találmánya és kizáró­lagos csak saját birtokukban létező (C, G, D, A, E aczél hurokkal ellátott árionhegedűn és 45 húros, billentyűkkel ellátott 2 fortecziterán. Ezen hangversenyen szívességből közreműködnek: Nosko Karola kisasszony, Bucher Irén úrhölgy, az „Egyetértés“ budapesti férfidalegylet, Starck Henrik karnagy úr személyes vezénylése alatt; továbbá mindkét cziteramester tanítványainak egy része. Hang­verseny után tánczmulatság a nagy hangverseny-díszte­remben. Jegyek ára: Számozott zártszék 4 korona, ülőhely 3 korona. Azonkívül egy 3 ülőhelyre szóló társasjegy (csakis előre váltva) 6 korona. Kaphatók: Rózsavölgyi és Z E N E L A P hajóknak kell lenniök, csak így lehetett Daland indulásának hatása, azzal a remek képpel a derülő égboltozattal, a part élénk életével, mosás, vitorlafelhúzással­­ és végül hajó­jának lassú, de mégis büszke menetével, melyet a hollandi biztosan el fog érni. Ez ujjongva üdvözölt elindulásnál még mélyebben volt érezhető a boldogtalan elátkozottnak fáj­dalma, kinek nem árthat sem a tenger sem a zátony, sem a szélvész, kinek a déliszellő sem hozhat örömet. Ha az első felvonás , illetve első jelenet az előadás realizmusa által érte el a hatást, úgy a harmadik félelmetes nagysággal juttatta benne érvényre a fantasztikusat. A két hajó legénységének geniális versenydalát nem lehet geni­­álisabb színpadi képpel kifejezni. Szt. Erno tüze igazán borzadásos volt. Emelte e rémes benyomást a kioltott kí­sértet (Spúk) után az eszpír szelíd megjelenése — a béke, melyet a pokoli legénység nem nyerhet el. Megkapó volt a szellemek hajójának összeomlása. Miként egy ingó kártyaház esik széjjel az „erős“ hajó, ez egyedül Senta cselekedetének a műve. És utánna csupán a megváltott párnak egy a felhőkbe félig beburkolt látománya — megdicsőített, megfoghatatlan távolságban. De a finomságoknak még a legrészletesebb felso­rolása sem képes fogalmat adni ezen előadás hangulatáról, mert nem rejlik egyedül a remek rendezésében, de a mű­vészeti összhatásában, amely már ezen műben is elő­térbe jut. Tisztán zenei részről, csupán a 3-ik felv. kezdetén lévő hajósok karának lassú időmértékét szeretném kiemelni. Úgy hiszem, a lassú az igazi időméret. Mily erővel jutottak ily módon az akc­entusok érvényre, mennyire plasztikusan megrajzolt volt a ritmus és mily értelmesen hangzott a dallamnak minden hangja. Hiszen egy táncz, melynél lá­bunkkal nehézkesen dobogunk, nem lehet élénk. A rettegett „olasz“ modor (nevezetesen az első fel­vonásban) teljesen elenyészik az előadásnak ilyen stílu­­sában. A hollandi széles dallamai nem hatnak olasz senti­­mentalizmussal, de mint egy szelíd panasznak igazi kife­jezése, miután a hollandi itt csak „elbeszél“. Más az a 3-ik felvonásban, amikor a kétségbeesés hatalmába ejti; itt az iszonyú fájdalom következtében „melódia“ nem szület­­hetik meg. A „hármasdal“ sem hatott ilyenképpen, de mint egy élénk mozgású drámai jelenet. Az a kérdés, hogy a „Hollandi“ Bayreuthbe való-e, nem szenved kétséget: ott volt az első előadása, ott nyerte megelevenedését. Megkapó kinyilatkoztatásként hatott az mindenkire, kik azt ott megélték. Én reám talán különösen megrendí­­tően, mert én a „pár exellence“ tengerjáró népből szár­mazom, mert én bennem talán a „hollandiból“ még egy csöpp vér van. Egy ilyen kinyilatkoztatás azonban csak a bayreuthi szellemnek sikerülhetett, amely a mester tradíczióit híven fenntartja és fenntartani fogja. (Kelt a „Kronprinz“ fedélzetén az Atlanti Óceánon.) J. Vianna da Motta. 3

Next